Nádfedeles hétvégi ház a Fertő tón

Nem is olyan kunyhó, jól néz ki. :))

Láttam én, hogy nem igen kunyhó!
Mindíg szerettem a nádtetőt. Valamikor a mi kis otthoni házunk is nádtetős volt. Sokat kellett javítgatni, aztán divatba jött a cserép, meg aztán praktikusabb is volt..

Igen, én szerettem, mert abban a házban születtem, ott nőttem fel, 2004-ban kellett megválni tőle, többet nem tudtam mondani, hogy megyünk haza! Nem volt kihez!
Azóta már többször gondoltam, hogy ha megyünk a temetőbe arra megyünk és készítek róla egy fotót. Azt mondják, hogy még mindíg ugyanolyan, az uj tulaj nem csinált rajta semmi változtatást.

Sajnálatos dolog, hogy Te már nem láthatod.
Érzelmileg még az is köt hozzá, hogy Édesapám saját kezével vetette hozzá a vályogot, a kert végén levő völgyből és saját maga építette.

Az az igazság, mikor benne laktunk egyáltalán nem éreztem romantikusnak. Igen szegényes házikó volt.
Komfortosítva igazán soha nem lett.
Gémeskut a mezsgyén, mert igy két család használhatta. Nyáron az volt a hűtőnk is. Rakott tűzhely, kemence, minden ami most igazán divatos, nosztalgikus. Nekem az a komoly valóság volt.

Nekem is megpiszkáltátok a szívem csücskét.... jó néhány évvel ezelőtt a gyerekek rávettek, hogy nézzük meg a nagypapa házát Röjtökmuzsajon , / amelynél ráismertem Ágiék házára / , ugyanis anno kisódisként lemondtam róla, unokatestvérek javára. No, ők eladták... német tulaj.... mit mondjak.... a régi hangulatból semmi, de semmi nem maradt... mára meg már az emlék is halványul...... tacsi köszi.....