_
A pusztulásra kárhoztatott Russ villa 11.
  • 2012. aug. 22.
  • 995
  • 18
  • 3
  • beágyazás
    XL L M S XS
    px
    HTML
    URL
  • jelentem
Az egykor elegáns villa még elegánsabb kőkorlátos erkélye, ahonnan szép kilátás nyílt a környező kertekre ma átláthatatlan dzsungel.
A Russ család Németalföldről származott Sopronba. Russ János bornagykereskedő Handler Jánost bízta meg a villa tervezésével, amely alatt gyönyörű pincét is kialakítottak. Az épület 1880-ban készült el. Sokáig a soproni zeneiskola működött benne.

Évek óta üresen, elhagyatottan áll a szemlélők elől igazi szépségeit elrejtő villa, amely a város egyik legértékesebb épülete, valódi főúri palota. Eszmei értéke felbecsülhetetlen, a valódi több százmillió forint, de inkább közelít az egymilliárdhoz. Felújítása, állagmegóvása is több százmillió forintba kerülhet, és elkerülhetetlen legalább a tetőszerkezet megjavítása. A díszes – kívül kerámiával, szobrokkal, belül festményekkel, burkolatokkal gazdagon díszített palota állaga, sorsa, jövője azóta is megoldatlan, nem kis fejtörést okozva a városnak és a szakembereknek.

(Ezt írta az újság 2008-ban. A helyzet az óta változatlan, vagyis az épület tovább pusztul, romlik. A fejtörés és a pénztelenség fokozódik. )
Gyártó: Nikon COOLPIX L19
Fókusztáv: 6.7mm
Rekesz: f/3.1
Zársebesség: 1/60
ISO: 91
Készült: 2012. aug. 22. 09:36
Kevesebb
Több

Puffancs   2012. augusztus 23.

Gyönyörű ez a villa - nagyon,nagyon kár érte.....viszont nagyon jó képeket csináltál róla, és továbbra is tetszenek a Nikon szinei....

tacsifoto   2012. augusztus 23.

Köszönöm Puffancs. Nagy kár ezért a villáért.

Más: most legalább két géppel járok:)))
A Nikonnal távolabbi felvételeket, miközben az Olympussal a szupermakrókat készítem.
Valamivel meg kéne erősíteni a válltáskámat (no meg a vállamat)

Kedvencnek jelölték
Albumokban