_
A pusztulásra kárhoztatott Russ villa 05.
  • 2012. aug. 22.
  • 1055
  • 21
  • 0
  • beágyazás
    XL L M S XS
    px
    HTML
    URL
  • jelentem
Egy megmaradt eredeti kilincs a jobb sorsra érdemes Russ villa hátsó bejáratánál.

A Russ család Németalföldről származott Sopronba. Russ János bornagykereskedő Handler Jánost bízta meg a villa tervezésével, amely alatt gyönyörű pincét is kialakítottak. Az épület 1880-ban készült el. Sokáig a soproni zeneiskola működött benne.

Évek óta üresen, elhagyatottan áll a szemlélők elől igazi szépségeit elrejtő villa, amely a város egyik legértékesebb épülete, valódi főúri palota. Eszmei értéke felbecsülhetetlen, a valódi több százmillió forint, de inkább közelít az egymilliárdhoz. Felújítása, állagmegóvása is több százmillió forintba kerülhet, és elkerülhetetlen legalább a tetőszerkezet megjavítása. A díszes – kívül kerámiával, szobrokkal, belül festményekkel, burkolatokkal gazdagon díszített palota állaga, sorsa, jövője azóta is megoldatlan, nem kis fejtörést okozva a városnak és a szakembereknek.

(Ezt írta az újság 2008-ban. A helyzet az óta változatlan, vagyis az épület tovább pusztul, romlik. A fejtörés és a pénztelenség fokozódik. )
Gyártó: Olympus FE47
Fókusztáv: 7.7mm
Rekesz: f/4.0
Zársebesség: 1/30
ISO: 125
Készült: 2012. aug. 22. 09:28
Kevesebb
Több
Kedvencnek jelölték
Albumokban