_
A pusztulásra kárhoztatott Russ villa 09.
  • 2012. aug. 22.
  • 1470
  • 18
  • 24
  • beágyazás
    XL L M S XS
    px
    HTML
    URL
  • jelentem
A Russ család Németalföldről származott Sopronba. Russ János bornagykereskedő Handler Jánost bízta meg a villa tervezésével, amely alatt gyönyörű pincét is kialakítottak. Az épület 1880-ban készült el. Sokáig a soproni zeneiskola működött benne.

Évek óta üresen, elhagyatottan áll a szemlélők elől igazi szépségeit elrejtő villa, amely a város egyik legértékesebb épülete, valódi főúri palota. Eszmei értéke felbecsülhetetlen, a valódi több százmillió forint, de inkább közelít az egymilliárdhoz. Felújítása, állagmegóvása is több százmillió forintba kerülhet, és elkerülhetetlen legalább a tetőszerkezet megjavítása. A díszes – kívül kerámiával, szobrokkal, belül festményekkel, burkolatokkal gazdagon díszített palota állaga, sorsa, jövője azóta is megoldatlan, nem kis fejtörést okozva a városnak és a szakembereknek.

(Ezt írta az újság 2008-ban. A helyzet az óta változatlan, vagyis az épület tovább pusztul, romlik. A fejtörés és a pénztelenség fokozódik. )
Gyártó: Nikon COOLPIX L19
Fókusztáv: 6.7mm
Rekesz: f/3.1
Zársebesség: 1/114
ISO: 64
Készült: 2012. aug. 22. 09:32
Kevesebb
Több

franczk   2012. augusztus 22.

Gondolom, több képet is készítettél róla, hogy legalább az megmaradjon.

tacsifoto   2012. augusztus 22.

Igen, sokat, és még visszamegyek a másik utca felőle oldalra is. Meg is fogjátok unni. Sajnos bemenni nem lehet.

Gyerekkoromban oda jártam zeneiskolába, sok időt töltöttem az épületben, de akkor valahogy nem értékeltem az épület belső szépségét.

franczk   2012. augusztus 22.

Legalább a képek megmaradnak!
Én is így voltam a régi iskoláimmal, meg a várossal, és nem fénylépeztem időben, pedig 1970 körül már volt fényképezőgépem. Évtizedekig nem itt éltem. most meg a levéltárból kellett régi képeket előásni, hogy lássam, milyen volt a város az átépítés előtt. Nagyon sajnálom ...

tacsifoto   2012. augusztus 22.

Én sokkal régebb óta fotózok, de most valahogy megváltozott a fotó téma iránti érdeklődésem. Ráadásul a digitális fotózás jóval nagyobb szabadságot ad.

franczk   2012. augusztus 22.

Épp erről beszélgettem valakivel délelőtt. A fotó maga ma nem kerül pénzbe, ezért néha hajlamosak vagyunk "lőni mindenre, ami mozog". Én is ezt teszem.

tacsifoto   2012. augusztus 22.

Én is lövök mindenre, de aztán átrostálom...Az eredeti képeket nem selejtezem ki, de nem teszek fel mindent. Egyre kritikusabb vagyok magamhoz.

franczk   2012. augusztus 24.

Valahol egy másik hozzászólásban leírtam, hogy a képeim legfeljebb 10-15 %-át szoktam megosztani.

tacsifoto   2012. augusztus 24.

Hát akkor Te tényleg nagyon szorgalmas fotós vagy.

franczk   2012. augusztus 24.

Azt gondolom, hogy azért van a fényképezőgép, hogy használjam.

franczk   2012. augusztus 24.

Egyszer azt kérdezte tőlem valaki az utcán, hogy fotós vagyok vagy csak fényképezek. Ha csak azt fényképezném le, amiből biztosan jó kép lesz, akkor fotós lennék, addig meg csak fényképezek.

tacsifoto   2012. augusztus 24.

Fraczk: én ugyanazt csinálom. Egy lépést sem teszek fényképezőgép nélkül. Sőt, most már kettőt is magammal viszek.....:)))))

Ne hidd, hogy a profi fotósok minden "lövése" sikeres. Kb, ugyanaz az arány, mint nálunk, csak ők más mércével mérnek....

A legtöbb híres fotó mégis csak "hirtelenjében" készült, nem gondos előkészítés után.

franczk   2012. augusztus 24.

Én is olvastam egy híres fotós gondolatát valamelyik könyvben, hogy bizony előfordulhat, hogy 240 "ellőtt" képből csak egy lesz jó fotó. Nem tudom, hogy jó fotót tudok-e csinálni, szép képeket, remélem igen.

franczk   2012. augusztus 24.

Ha pedig nem szép vagy nem olyan, mint szeretném, akkor nem mutatom meg.

tacsifoto   2012. augusztus 24.

Nagyon jók a képeid, bár még nem volt időm átnézni, majd szeptembertől, ha véget ér a nyár őrület és mindenki elmegy dolgozni végre....akkor végignézem a képeidet.

tacsifoto   2012. augusztus 24.

Mari: de már nem sokáig. Vészesen fogy az idő, már elkezdődött a visszaszámlálás.....

bokamari   2012. augusztus 24.

Elég szomorú!!
Olvastam a leírásban, hogy 2008 óta semmi sem történt!!!!!!!

iiilona   2012. szeptember 03.

Remek sorozatot állítottál össze erről a szép villáról. Mert most is az. Látszik a szépsége, csak már nagyon kellene valamit tenni!!!

tacsifoto   2012. szeptember 03.

Ilona, sajnos a megoldás még mindig nem látszik.:(((((

Hálás köszönet a milliónyi kedvencelésért, a sok-sok kedves hozzászólásért, mindegyik melengeti a szívemet és további bátorítást ad a fényképezéshez.

Kedvencnek jelölték
Albumokban