_
Zeppelin Budapesten
  • 2016. okt. 09.
  • 72
  • 0
  • 0
  • beágyazás
    L M S XS
    px
    HTML
    URL
  • jelentem
A budapestiek első ízben 1929. október 16-án pillanthatták meg a Zeppelint, amikor éjjel átrepült a főváros fölött. Ekkora légi járművet még senki sem látott Budapesten, így látványvilága egy üstökös érkezésével volt mérhető. Ezek mellet komplett kommunikációs tréninggel volt azonos az átrepülés, hisz rengeteg ember saját erkélyélről morzejelekkel próbált kommunikálni a hajózó személyzettel. A hazai amatőr rádiós közösség pedig elszeparált frekvenciáján próbálta jókívánságait eljuttatni a személyzetnek.Egy évvel később, 1930-ban Görögországból tartott Németországba, miközben az ország nyugati része fölött áthaladt. Ezzel az eseménnyel a korabeli sajtó sokat foglalkozott, ez adta az ötletet egy magyarországi körrepülésre. A szervezések után 1931. március 29-én, vasárnap került sor a Magyarország számára nagy eseményre. A Zeppelin vállalat LZ-127 felségjelű, Graf Zeppelin nevű léghajója jött látogatóba hazánkba, amely az akkori idők legnagyobb léghajója volt.
1900 és 1938 között összesen 131 Zeppelin léghajó kapott számozást, de ebből különböző okok miatt nem mind készült el. Az LZ a német "Luftschiff Zeppelin" (Zeppelin léghajó) rövidítése. Annyi bizonyos, hogy az LZ-127 Graf Zeppelin volt a legsikeresebb léghajó.