2007.08.10.
Felszabadultság, büszkeség, némi kétkedés, de mindenekelőtt nagy-nagy fáradtságvolt látható a katonákon a háromhetes túlélési kiképzés utolsó napjának utolsó akciója után. S ezen nincs mit csodálkozni, hiszen a kiképzést záró hatnapos gyakorlat nonstop feladatai olyan fizikai és pszichikai megterhelést jelentettek az MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj katonái számára, amelyek a még sokat látott és tapasztalt „különlegesek” számára is okoztak meglepetéseket. Ennek megfelelően aztán a gyakorlat végén mindenki arcáról le lehetett olvasni, ki miként tudta kezelni ezeket a meglepetéseket, hogyan tudott megfelelni a testet-lelket próbára tevő megterhelésnek, és milyen eredménnyel hajtotta végre a számára kijelölt feladatokat. Mert azok (az alakulat jellegének megfelelően) tényleg különlegesek voltak.
– Ilyen jellegű feladatot első alkalommal hajtottunk végre – mondja az alakulat parancsnoka, miközben a gyakorlat végeztével a bázisra bevonuló katonákat várjuk. – Úgy döntöttünk, hogy a katonák kiképzettségi szintjének megfelelően egy fokkal magasabbra tesszük a mércét, és eltérünk az eddig megszokott módszerektől. A gyakorlatban ez azt jelentette – tudtuk meg később –, hogy a sokak által ismert és gyakorolt túlélési praktikákat nem külön-külön blokkokban tanították és gyakoroltatták, hanem egy konkrét harcászati helyzetbe illesztve, komplex gyakorlatot végrehajtva.
Miután a modern (és aszimmetrikus) hadviselés körülményei között különösen fontos a force protetcion (erők védelme) képességek kialakítása, magas szintű művelése, a Bercsényi-zászlóalj ezen a gyakorlaton erre helyezte a fő hangsúlyt. A beállított helyzet szerint a műveletekben részt vevő csoportokat az „ellenség” felfedte, ezért alcsoportokra oszolva, menekülési, kimenekítési feladat során alkalmazhatták (voltak kénytelenek alkalmazni) a túlélésben megszerzett ismereteiket. S ez valóban nem volt könnyű. Először is a gyakorlat vezetői a valóságot leginkább megközelítő körülmények között gyakoroltatták a katonákat, s ez nemcsak azt jelentette, hogy nem volt éppen „hízókúra” a gyakorlat, hanem azt is, hogy a feladatok végrehajtása során komoly ellenerővel kellett számolniuk. A csoportok felfedése után, a menekülési terv kidolgozását követően, úgy kellett észrevétlenül eljutniuk a kijelölt kiemelési körletbe, hogy közben állandóan „űzték-hajtották” őket az ellenség szerepét játszó, szintén nem „kispályás” MH 25/88 Könnyű Vegyes Zászlóalj katonái. Ilyen körülmények közepette kellett rejtve maradniuk, időről időre eljutniuk azokra a kijelölt pontokra, ahol az „ügynökökkel” találkoztak, s egyáltalán: valóban túlélni a mostoha körülményeket. A körülmények jellemzésére talán elég megjegyeznünk: a hat nap során „élvezhették” a gyakorlat térségében a vissza-visszatérő hatalmas zivatarokat, valamint a 39,5 és 9 Celsius-fok közötti hőmérséklet-ingadozást.
Többek között ezért, és a valóban ritkán látott fizikai-pszichikai terheléssel járó feladatok miatt, a folyamatos egészségügyi monitoring mellett ezen a gyakorlaton egy pszichológuscsoport is folyamatosan figyelte, mérte az alcsoportok és az egyének reakcióit, teljesítményük, álló- és tűrőképességük változásait. A gyakorlat eredménye – a tizenhárom menekülő alcsoportból csupán kettőt fedtek fel – a kívülálló számára elég imponálónak tűnik, ugyanakkor a parancsnok arcán egész más tükröződik.
– Egy is sok, hiszen éles helyzetben egy csoport elvesztését jelenti. Ezzel együtt azonban (a csak a szakember szeme által felfedett hibák konstatálása mellett) azért az is látszik rajta, hogy az összképpel elégedett. A zászlóaljtörzs is folyamatosan ténykedett, szervezte és irányította a kimenekítési akciót, kijelölt részeik ugyancsak végrehajtották a feladatokat a „harcolókkal” együtt, s a csoportok tervezőmunkájában sem találtak kivetnivalót.
Mindezek mellett a három hét alatt folyt a zászlóalj másik századának a műveleti alapképesség elérését célzó kiképzése is (tereptan, lőkiképzés, harcászat), és ezzel párhuzamosan az újonnan érkezett szerződéses katonák és tiszthelyettesek beillesztése is fontos fela
