A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A Space Shuttle vagy űrrepülőgép (hivatalos angol nevén: Space Transportation System, STS a.m. űr-szállítórendszer) az Amerikai Egyesült Államok jelenlegi, ember szállítására is alkalmas űrprogramja. Ez a világon az első és jelenleg egyetlen konstrukció, amelynek bizonyos részei újrafelhasználhatóak. A szárnyakkal rendelkező űrrepülő (Orbiter) felszálláskor függőleges állásban, rakéta módjára hagyja el a Földet, visszatéréskor viszont siklórepülő módjára száll le.
Feladatai közé tartozik az állandó személyzet cseréje a Nemzetközi Űrállomáson, a különböző űrállomáselemek és utánpótlás odaszállítása, műholdak pályára állítása és karbantartása, illetve különböző kísérletek és mérések végrehajtása alacsony Föld körüli pályán.
Összesen hat ilyen űrrepülőgépet építettek meg, melyek közül öt repült a világűrben. 1981 óta száznál is több repülést hajtottak végre. Húsz évnyi működés során két űrrepülőgép semmisült meg: a Challenger 1986-ban és a Columbia 2003-ban. Az űrkutatás történetének két legnagyobb katasztrófájában 13 amerikai és egy izraeli űrhajós halt meg.
A program a tervek szerint 2010-ben ér véget, bár ez az időpont könnyen csúszhat.Az űrrepülőgép-flottát 2014-2015 körül váltja föl a Constellation program keretén belül megépítendő Orion űrhajó és az Ares hordozórakéta.
A Szovjetunió is kifejlesztett az 1980-as években egy Space Shuttle-hez hasonló űrrepülőgépet, a Buránt, de ez csak egy próbarepülésig jutott el 1988-ban.
A Columbia néhány másodperccel a hajtómű beindítása után (1981)
A külső üzemanyagtartályt kizárólag az első két repülés alkalmával festették fehér színűre. A további küldetéseken ezt elhagyták, így láthatóvá vált a tartályt borító rozsdaszínű-narancsos habos szerkezetű szigetelés. Mindezzel mintegy 450 kp-os súlymegtakarítást értek el, ami így a hasznos teher növelésére volt fordítható.
Már 1968 októberében, jóval az Apollo-program befejezése előtt, a NASA elkezdte kidolgozni az űrrepülőgép terveit. 1969-ben Richard Nixon elnök megalakította az Űrkutatási Munkacsoportot (Space Task Group), melynek vezetésével Spiro T. Agnew alelnököt bízta meg. A munkacsoport kidolgozta a Nemzeti Űrkutatási Stratégiát, amelynek – az űrállomás és az embert a Marsra juttató Mars-expedíció mellett – a Space Shuttle program is a része volt.
1969 októberében egy washingtoni űrrepülőgéppel kapcsolatos megbeszélésen, George Mueller (a NASA akkori ügyvezetője) a következőket mondta:[1]
„A magunk elé kitűzött cél, az űrkutatási műveletek költségének csökkentése a jelenlegi egy font hasznos teherre eső 1000 dolláros költségszintről, valahol a 20 és 50 dolláros fontonkénti költségszintre. Ha ezt sikerül elérnünk, akkor egy teljesen új világ nyílik meg előttünk az űrkutatásban. Tehát e megbeszélés résztvevői és mindannyiunk számára a Légierőnél és a NASA-nál is, az elkövetkező hetekben és hónapokban most az a megoldandó feladat, hogy kidolgozzuk egy olyan rendszer terveit, amely ezeket a követelményeket teljesíti. Engedjék meg, hogy körvonalazzam, hogy véleményem szerint melyek azok a területek amelyek kritikusak e célunk elérése érdekében.
Az első terület egy olyan hajtómű kifejlesztése, amely elegendő teljesítménnyel rendelkezik ahhoz, hogy a saját és a tervezett hasznos teher súlyával is megbirkózzon.
A második technikai probléma egy olyan hővédő pajzs kifejlesztése, ami lehetővé teszi hogy ezt a hővédő pajzsot időről időre újra fel lehessen használni, minimális javítási és tesztelési munka mellett.
A harmadik fontos és kritikus fejlesztendő terület egy olyan irányítási rendszer, amely lehetővé teszi, hogy a földi csapat komolyabb támogatása nélkül, a fedélzeten tartózkodó személyzet önállóan is képes legyen az irányításra.
E három terület közül ez utóbbi lehet a legnagyobb kihívás.”
1972-ben a NASA a Kongresszusnak benyújtott jelentésében [2] a következőket írta:
„A Space Shuttle program elsődleges célja egy olyan új szállítási eszköz biztosítása, amely: (1) jelentősen csökkenti az űrkutatási műveletek költségeit és (2) biztosítja a jövőben felmerülő tudományos
