Két Yal ballisztikus rakétákat lő le

Wikipedia- Boeing YAL–1 légi telepítésű lézerfegyver. A megawattos teljesítményű vegyi lézert főleg a kis hatótávolságú ballisztikus rakéták megsemmisítésére tervezték. A hírhedt Scudhoz hasonló rakétákat a lézer még emelkedési fázisban semmisítené meg, mielőtt a töltetek leválnak a rakétáról. A lézerrendszer légi teszteléséhez egy jelentősen átalakított Boeing 747–400F repülőgépet használnak - ennek a gépnek adta az amerikai hadügyminisztérium a YAL–1A jelzést. A lézerrel már lőttek a levegőből, bár akkor még semmire sem célozták be[1].

A rendszer alacsonyabb teljesítményű korai prototípusát az 1980-as évek során már tesztelték KC–135 Stratotankerereken, és több rakétát is sikeresen megsemmisítettek. Az Airborne Laser Laboratory nevű program eredményei vezettek a YAL–1 rendszer kifejlesztéséhez.A lézerrendszer nem éget lyukat a rakétába és nem robbantja azt apró darabokra sem. A lézer felforrósítja a rakétatest burkolatát – ezzel meggyengíti a fémet, és az a repülés közben fellépő feszítőerők következtében szétszakad. Ha a rendszer a jövőben sikeresnek bizonyul, akkor elvileg egy hét Boeing gépből álló flottát fognak építeni. A gépek két hadszintér műveleti területét tudnák lefedni.

A légi telepítésű lézerprogrammal az eredeti elképzelések szerint 2008-ra kellett volna elkészülni, de a fejlesztés közben tapasztalt nehézségek miatt a célokat megváltoztatták. A jelenlegi terv szerint a prototípus rendszernek 2008-ban sikeresen le kell lőnie egy kísérleti rakétát. A végső gyártási-tervezési fázist csak ezután kezdik majd meg. Az amerikai rakétavédelmi ügynökség, a Missile Defense Agency (MDA) szerint így a tesztkilövések során szerzett tapasztalatokat is be lehet építeni a végső változatokba. A gyakorlatban ez a csúszás a hadrendbe állítható teljes rendszer több éves késedelmét jelenti.

Az eredeti tervek szerint az MDA és a légierő két prototípus gépet készítene – a további fejlesztéseket pedig a légierő végezné.

Ballisztikus rakéták elleni használata [szerkesztés]

Bár a rendszert eredetileg rövid hatótávolságú, lassabb, harctéri ballisztikus rakéták ellen tervezték, újabban interkontinentális rakéták ellen is fontolgatják a bevetését. Ez a feladat nehezebb, mivel az interkontinentális rakéták nagyobb hatótávolsága miatt a légi lézerrendszernek akár túl messze is lehetnek a célpontok. A harctéri ballisztikus rakétákat közelebbről lövik ki, így a gépnek nem kell az ellenséges területek fölé repülnie. Egyes folyékony üzemanyagú interkontinentális rakéták burkolata azonban vékonyabb, mint a harctéri rakétáké, így azokat könnyebben lehet megrongálni. Az interkontinentális rakéták felemelkedési fázisa is sokkal tovább tart, így több idő van a cél befogására, nyomon követésére és a lézer kilövésére. Általában azonban a légi telepítésű lézerrendszer kevésbé lehet hatékony az interkontinentális ballisztikus rakéták ellen.

Az Amerikai Fizikai Társaság (American Physical Society) 2003-as rakétavédelmi beszámolója [3] szerint a lézerrendszer 600 km távolságig hatékony lehet a folyékony üzemanyagú interkontinentális rakéták ellen. A nehezebben sebezhető szilárd hajtóanyagú rakéták ellen azonban az elvileg lehetséges legnagyobb hatótávolság csak 300 km – ez valószínűleg túl kevés ahhoz, hogy a legtöbb esetben elég legyen.