_
Senki Földje
  • 2023. júl. 04.
  • 71
  • 9
  • 1
  • beágyazás
    XXL XL L M S XS
    px
    HTML
    URL
  • jelentem
A nemzeti park területén nagyon látványos módon érzékelhető az a tektonikai jelenség, hogy az amerikai lemez távolodik az európaitól. Ez itt ugyanis a „senki földje”, hiszen a nyugati oldal már az észak-amerikai lemezhez, míg a keleti az eurázsiai lemezhez tartozik. Évente 20 mm-rel távolodik egymástól a két lemez, amely Izlandon földrengések és vulkáni tevékenység kíséretében valósul meg, így egyre tágasabb lesz ez a sík vidék.
A þing jelentése parlament; ez szerepel az izlandi parlament, az Alþingi nevében is. A vellir jelentése síkság. Vagyis a kettő együtt azt jelenti, hogy az a sík terület, ahol a parlament ülésezik.
Ingólfur Arnarson utódai (Izland első telepesei) ezen a helyen alapították a világ első parlamentjét, az Alþinget, 930-ban. Þingvellir ekkor az izlandi lakott területek keleti csücske volt. A helyet a kedvező földrajzi viszonyok miatt választották, hiszen a hasadék melletti tágas síkság természetes pódiumot és nézőteret biztosított. 1944. június 17-én ezen a helyen kiáltották ki Izland függetlenségét.
Sajnos az aktív geológiai működésnek köszönhetően a hely mára eltűnt.
Gyártó: NIKON COOLPIX B700
Fókusztáv: 4.3mm
Rekesz: f/3.3
Zársebesség: 1/1250
ISO: 100
Készült: 2023. jún. 01. 19:42
Kevesebb
Több

Hermi   2023. július 04.

Köszönöm szépen Karolina!:-)

Kedvencnek jelölték
Albumokban