Kevés embernek adatott meg, hogy olyan családba szülessen, ahol 1927- óta szinte meghatározó jelenség a hazai szakoktatás. Ezen hagyományt szinte lehetetlen kivonni a mindennapi életből, amely nyomot hagy a gyermeknevelésben is. Talán egyetlen kivétel lehet, amely megtörheti ezt a pályaválasztási tradíciót, amennyiben a gyermek leányként jön a világra.
Így lehetett Vályi Emőkével is, hisz amikor megszületett, még alanyi jogon dübörgött az intézményes szakoktatás. Mivel ez időtájt a rendszer nem igényelt beavatkozást, a legkisebb leány figyelme nem kizárólag az órásmesterség felé irányult. Családjának biztatására elvégezte a szakiskolát, sőt, dolgozott is órásként, ráadásul Ausztriában, ahol alapjaiban sajátította el a szakmát. Bár az Órások Szövetkezeténél is alkalmazták, mégis két diplomát szerezve leginkább a multinacionális cégek bázisát erősítve egyedüliként hagyta látókörön kívül az órásszakmát, bízva abban, hogy a család férfitagjai felcseperedve majdan betöltik ezt a funkciót.
Már már közhelyként szerepel Woody Allen elhíresült mondása, amely röviden így szól.
"Ha meg akarod nevettetni istent, mesélj neki a terveidről"
Itt is ez történhetett, hisz a család férfitagjai bár az órásszakmát választották hivatásuknak, de nem az oktatás illetve képzés területén. Ezt tetézte, hogy az oktatásban részvevő családtagok életkoruk okán kezdek kiöregedni a napi huszonnégy órányi tevékenységet igénylő szerepkörből. Ekkor válaszút elé érkezett a több mint száz évre visszanyúló hagyomány jövője, melynek tétje is létfontosságúnak bizonyult. Jelentősége abban nyilvánult meg, hogy folytatódjon-e az oktatás családi irányítás alatt, vagy sodródjon idegen környezetbe, egy semmitmondó oktatási struktúra keretein belül.
Ekkor jött el a pillanat, amikor Vályi Emőke állandó munkaviszony mellet, immáron családanyaként felvállalta a hazai órás szakoktatás modern kori alteregóját. Dolgát nagyban nehezítette, hogy a majd száz éves rutint maga mögött tudó képzési rendszer már alapjaiban sem hasonlított arra a kiterjedt oktatási hálózatra, amely annak intézményes jellege nyújtott, néhány évtizeddel ezelőtt. Meg kellet alkotni azon rövidített oktatási rendszert, amely szinte szabadidős tevékenységként ötvözi a képzés kifogástalan élményét a gyakorlati ismeret létjogosultságával.
Mivel az állam teljes egészében kivonult a kézműves szakmák képzéséből, meg kellet szervezni a oktatás finanszírozási keretrendszerét is, a hozzá tartozó gyakorlati terület logisztikájával együtt. Ráadásul az én, 1994-es jelentkezésem időszakában elképzelhetetlennek tűnő elméleti képzési rendszer kizárólagos értelmet nyerve meghatározta a tanterv vázszerkezetét. Hétvégi ütemtervet kialakítva és folyamatos képzést biztosítva egy évbe sűrítette az oktatás elméleti menetrendjét, választható illetve specifikus intervallumokkal kiegészítve.
