Himalaya ezidáig nekem egy illatos füvekből készült fogkrémen túl az irdatlan távolság ködébe vesző, talán csak a mesékben létező vidéket jelentett, ami valószínűleg mindig is az marad...Nemrégiben ez a mesebeli táj kézzel fogható, lábbal bejárható valósággá vált, minden csodájával egyetemben. Gépeinkkel buzgón kattintgatva igyekeztünk belőlük minél többet megörökíteni, természetesen csekély sikerrel. Ezúttal is, mint mindig, a kamerák memóriájába kerülő színes pöttyök sorozatai csak halvány lenyomatai lettek a valóságnak. De sebaj: emlékezetünkben élénken él még a számtalan vízesés képe, az utunkat végig kísérő folyó szüntelen zúgása, függőhidak közepén fülünkbe süvítő szél, a mindentől oly távoli éjszakák csillagmilliárdjai, a hajnalok fagyos lehelete vagy az öszvéreiket nógató hajcsárok füttyögése. Nem felejtjük az izgalmat, amikor találgattuk, hogy a következő éjszakára vajon milyen szállás vár ránk, és hogy lesz-e chillis mo:mo az étlapon, vagy lehet-e majd kérni meleg vizet az esti tisztálkodáshoz, vagy marad az esetenként csontrepesztően hideg forrásvíz... Kemény volt, de mindenképpen megérte végigcsinálni, bizonyára mindegyikünk sok ezer kalóriával szegényebben, de korábban soha nem élt tapasztalatok százaival gazdagodva térhettünk haza.