Kékkúti kollázs

KÉKKÚT KÖZSÉG TÖRTÉNETE
www.kekkut.hu
Kékkút község a Dunántúlon a Balatontól 10 km-re a Káli-medencében elterülő kisközség. A település első okleveles említése 1338-ból származik "Nobiles de Kukut" néven. Jeles földrajzinév kutatónk, Kiss Lajos a Kukut nevet, a "kőkút"-tal azonosítja. Ez az ő magyarázata szerint kővel kirakott kutat, forrást jelent. A község története a messze múltba nyúlik vissza. A Nagykúti-dűlőben őskori régiségeket, a Maktyányi-dűlőben pedig Kr.e. III. évezredből származó, késő rézkori leleteket találtak a mai község területén. A település az ókorban is lakott volt, erről tanúskodnak a falu északkeleti szélén feltárt római korból származó épületmaradványok. A romok feltárása több ásatás folyamán történt, 1903, 1965, 2001 években. Az ásatások eredményeképpen elmondhatjuk, hogy már a római korban is virágzó gazdaság működött a település helyén. Az itt található bővizű gyógyforrások fölé a rómaiak nagy kőlapokból épületeket emeltek, a vizet gyógykúrára és fürdésre egyaránt használták. A hagyomány szerint az egyik forrást Bizánci Annáról, a másikat Theodoráról nevezték el. Az itt élők szőlőműveléssel is foglalkoztak, ennek bizonyítéka a savanyúvízforrásnál talált szarkofágfedél, amelyet egy madárfej vésete díszít, csőrében szőlőfürttel. A római kor bukása után sem néptelenedett el a település, erre utalnak a település északi határában feltárt avar kori sírok. A Honfoglalás korában pedig Kál horka népe telepedett itt le, akiről a Káli-medence a nevét kapta. A szállásterület központja pedig a község szomszédjában lévő Kereki-dombon épült földvárban volt. Az oklevelekben szereplő névváltozások: 1344 "villa Kewkuth", 1485 "villa Kwkwt, 1462 "Judex de Kwkwth", 1462 "Alsówkewkwth" nemesi előnévben, 1564 "Kékkut", 1711 "Kékkut", 1714 "Kekud", 1715 "Kék kut", 1716 "Kék kuth", 1720 "Kékkut", 1730 "Kékkut", 1737 "Kék Kut", 1750 "Kékutt", 1769 "Kékut", 1776 "Kékuth", 1777 "Kékut", 1779 "Kékuth", 1824 "Kékutt", 1834 "Kékkut", 1846 "Kékkut", 1898 "Kékkut", ma Kékkút.
1338-ban birtokosai Sal fiai , András, Lőrinc, Turul mesterek kőkuti nemesek voltak. A Kál völgyének falvai, így Kékkút is a XIV. század közepéig királyi kézben voltak. 1341-ben Károly Róbert király Tátika váráért átadta Kál-völgyét és annak népeit a veszprémi püspökségnek. 1495-ben már a fehérvári káptalan birtokainak jegyzékében szerepel. A török hódoltság idején a községet többször is feldúlták, de mindig újra benépesült. A Rákóczi szabadságharc eseményei a szomszédos Csobánc vára révén érintették Kékkútat. Ebben az időben a település a táj hűbéres falvainak sorába tartozott. A falu lakói a nehéz helyzetük ellenére 1716-ban templomot építettek.1715 és 1720-ban az országos összeírásban a "Fehérvári őrkanonokság" birtokaként szerepel. A község első iskoláját Halász János tanulmánya alapján 1777-re tehetjük. 1787 évi országos népesedési összeírás szerint: házak száma 50, 62 családdal. Nemesi rendből való 22, paraszt 15, parasztok örökösei 12, házi és kerti zsellér 36, katonának való 2. 1-12 éves 37, 13-17 éves 22. Asszonyi nép 120. A falu összes népessége 266 fő.
1807-ben a Kegyes Tanító Rend kezébe kerül a község.
Az 1848-'49-es szabadságharc idején a község egy fő huszárt, három fő honvédet és huszonhét fő nemzetőrt adott a hazának. A község fia mind végigharcolták a szabadságharc küzdelmeit. A piaristák a forrással együtt 1913-ban adják el a 136 kat. holdas birtokot. Szeghalmy Gyula 1939-ben kiadott Dunántúli vármegyék című kötetében 264 lakosról tesz említést. Ma az állandó lakosok száma 79 fő.