HÁRMASFALU (Trei Sate) a Kis-Küküllő völgyében fekszik. Mint a neve is mutatja, három kis falucskából tevődik össze: Csókfalva, Szentistván és Atosfalva, melyek annyira összeépültek, hogy egy idegen nem is tudja, hol van köztük a határ. Az első településrész CSÓKFALVA, neve Csókafalva névből rövidült. Chakafalua néven említik először. Lakói unitáriusok, reformátusok és katolikusok.A középsőrész, alig ezer lépésnyire van Atosfalvától, SZÉKELYSZENTISTVÁN, mely teljesen egybeépült Csókfalvával, csak a határpatak választja el egymástól őket. A hagyomány azt tartja, hogy valaha itt járt Szent István király, megcsókolt egy lányt, ezért nevezték el róla a települést. Sancto Stephano néven említik először. A falu ma főként református. A harmadik ATOSFALVA, a hagyományok szerint úgy alakult, hogy egy pestisjárvány alkalmával 6 család elmenekült Szentistvánról és ott települt le. Majd később Hatosfalvából a “H” betű lekopott, s így lett belőle Atosfalva. Lakói református felekezetűek.
- Összesen 65 kép
- Küldés e-mailben