http://indavideo.hu/video/Legi_haboruk .......................... A Hawaii szigeteken lévő Pearl Harbor támaszponton 1941. december 7-én a Csendes-óceáni amerikai hadiflotta jelentős része: 8 sorhajó, 28 torpedóromboló, 5 tengeralattjáró és 20 egyéb kisebb haditengerészeti egység horgonyoz. A szűk bejáratú és viszonylag sekély vizű (12 méter) kikötő, amelynek egyetlen kijárata korallzátonyon keresztül vezet, volt a japán tengerészeti légierő meglepetésszerű támadásának célpontja 1941. december 7-én 7 óra 55 perckor. Japán ezzel a hadüzenetet megelőző orvtámadásával belépett a második világháborúba. A támadó japán légiegységek első hulláma Fushida korvettkapitány vezetésével 100 db Mitsubishi 93-as bombázóból és Nakajima 99-es zuhanóbombázóból, 40 db Nakajima 97-es torpedóvetőgépből és 43 db Mitsubishi "Zero" vadászgépből állt. Egy órával később támadott a második hullám Shimazaki korvettkapitány parancsnoksága alatt: 54 kétmotoros bombázó és 81 db zubó, 36 vadász kísérete mellett. A két légitámadás igen nagy eredményt hozott a japánoknak. Elsüllyedt 5 amerikai sorhajó, súlyosan megrongálódott 3 további, ezen kívül 14 kisebb osztályú hadihajót vesztett még az amerikai haditengerészet, nem számítva a földön elpusztított 74 db harci repülőgépet. Az amerikai halottak száma 2403 fő, a sebesülteké 1178 fő volt. A japánok mindössze 29 harcigépet, 5 zsebtengeralattjárót és 1 tengeralattjárót vesztettek. A támadó gépek 6 japán anyahajóról szálltak fel. A japánok a Pearl Harbor-i támadást rendkívül gondosan készítették elő. 1939-ben a Hawaii szigeteken már 90 ezer japán élt, és ahogy közeledett a támadás időpontja, úgy növekedett a japán halászok, tanítók, a Shinto vallás boncainak, stb. száma a szigeteken. A hadikikötő környékén dolgozó japán halászok jelentéseiből a japán vezérkar a kikötő és az öböl minden négyzetméterét ismerte, sőt, a víz hidrológiai tényezőit, szennyezettségi fokát is. A japán tengerészeti repülők a támadást megelőző hónapokban speciális stabilizátorokkal ellátott légitorpedókkal gyakorolták a torpedóvetést sekély vizeken. Feltűnő volt, hogy a támadás során a japán harcigépek olyan biztonsággal repültek célra, mintha hazai gyakorlóterep felett lettek volna. Ezt részben azzal lehet magyarázni, hogy a japán parasztok a hadikikötő közelében fekvő cukornád ültetvényeken 4-5 méter széles és 30-40 méter hosszú csapásokat vágtak, amelyek a levegőből nézve, mint hatalmas nyíljelzések, mutattak a támadási célpontok irányába. A Hawaii-szigeteken élő japán ötödik hadoszlop nem csak az amerikai hadihajók mozgásáról adott le pontos információkat, hanem a kikötői helyőrség életének apró, mindennapi mozzanatairól is. Japán zöldségkereskedők már 1939 óta szorgalmasan jegyezték a hajóegységek, parti erődök stb. zöldség- és gyümölcsfogyasztását. kikoto Kötetszámra tehető a baklövések sorozata, amelyet az amerikai hadiflotta vezetői Pearl Harbor védelménél - ha egyáltalán védelemről lehet beszélni - elkövettek. Egy epizódot azonban szeretnék megemlíteni. A támadás reggelén pontosan 07.00 órakor a bevetés fele útján Fushida korvettkapitány bekapcsolta rádióját, amelyet ráhangolt a honolului rádió hullámsávjára, és nagy megnyugvással vette tudomásul, hogy az a szokásos vasárnap reggeli andalító hawaii gitárzenét sugározza. A rádióállomás segítségével kissé korrigálta a támadás irányát, és köteléke élén nyugodtan repül tovább Pearl Harbor felé. Ugyanebben az időben a sors egy utolsó lehetőséget adott a Pearl Harbor-i védőknek az időbeni riadóztatásra, amely kétségtelenül enyhítette volna az elszenvedett veszteségeket. Oahu szigetén néhány nappal a támadás előtt 2 db radarberendezést állítottak fel. Sajnos, ezek pontosságában és létjogosultságában a hadi tapasztalatokkal akkor még nem rendelkező amerikaiak nem bíztak, ennek ellenére a két berendezés az éjszaka folyamán üzemben volt, nappal azonban nem tartottak mellettük szolgálatot. Néhány unatkozó amerikai rádiós (vasárnap szolgálatmentesség) azonban a készülékek mellett maradt, és azzal szórakozott, hogy a közeli repülőtéren fel- és leszálló amerikai kereskedelmi repülőgépek jeleit figyelte a radarernyőkön. Pontosan 07.10-kor azonban nagykiterjedésű árnyékot észleltek az ernyőkön, (Fushida hulláma) és ezt telefonon azonnal jelentették parancsőrtisztjüknek. A tiszt ingerülten így válaszolt: "Minek csinálnak itt cirkuszt, nincsenek szolgálatban, felesleges az ilyen ügybuzgóság!" A Pearl Harbor-i támadás tehát leamputálta a csendes-óceáni amerikai hadiflottát. Meg kell azonban említeni, hogy japán szempontból ennek a támadásnak néhány jelentős szépséghibája volt a háború további kimenetelére nézve. Először - a japánok gyorsan visszavonultak, és nem foglalták el a támaszpontot. Másodszor - nem üldözték a keleti irányba visszavonuló amerikai flotta maradványait. Harmadszor - az elsüllyesztett flottaegységek között nem volt egyetlen anyahajó sem. A Lexington ebben az időben Midway közelében tartózkodott, az Enterprise-nak a támadás előtt való napon kellett volna weekendre a kikötőbe érkeznie, de a rossz időjárás miatt egy napot késett, így megmenekült a pusztulástól. Nagyításhoz kattints a képre. A SZEMBEN ÁLLÓ FELEK ERŐI A megtámadott Egyesült Államok hadiflottája és légi ereje számban felülmúlta a japánokét, ugyanakkor azonban szét volt szórva a világ minden tájára. A támadás időpontjában az amerikai szárazföldi légierő 7000 géppel rendelkezett, ebből azonban csak 1500 volt első vonalbeli harci gép. Az amerikai tengerészeti légierőnek 3000 gépe volt, beleszámítva a gyakorlógépeket is. Ezeknek jelentős része szárazföldi támaszpontokra volt kihelyezve. A japán támadás időpontjában az amerikai tengerészeti légierőnek a Fülöp-szigeteken 182, a Wake szigeten 12, a Midway szigeten 12, a Hawaii-szigeteken 387 gépe volt, ehhez kell még számítani a Lexington és az Enterprise 60-60 harcigépét. A Csendes-óceán térségében tehát a japán támadás időpontjában az amerikai légierőnek jelentős gép mínusza volt a japánokhoz viszonyítva. 1941-ben az amerikai haditengerészet 7 nehéz és 1 kísérő anyahajóval rendelkezett, ebből azonban csak az említett Lexington és az Enterprise tartozott a Csendes-óceáni hadiflotta kötelékébe. A Pearl Harbor-i támadáskor a japán tengerészeti légierő összesen 2120 gépet számolt az alábbi felosztásban: 660 vadászgép, 330 torpedóvető-bombázó, 240 földi támaszpontra kihelyezett bombázó, 10 szárazföldi felderítőgép, 45 szállítógép, 325 különféle típusú felderítési célokra használt hidroplán és 510 iskolagép. A fentiekben felsorolt gépekből 1250 volt modern harci gép. A japán szárazföldi légierő kb. 1300 harci gépből állt ebben az időben. Ami a géppark minőségét illeti, vadászgépek tekintetében enyhe japán fölény, közepes bombázók, torpedóvetők és zuhanóbombázók szempontjából egyenrangú volt a két fél légi ereje, nehézbombázók területén vitathatatlan amerikai fölényt kell megemlíteni. (Torpedóvetőket mindkét fél használt a második világháborúban, ezek rendszerint nagy teljesítményű motorral ellátott bombázógépek voltak, amelyeket feladatuktól függően vagy légi torpedóval, vagy külső felfüggesztésű bombateherrel láttak el. Viszonylag nagy sebességgel és jó zuhanótulajdonságokkal rendelkeztek.) 0000016c Az amerikai tengerészeti légierő 1941-ben elsősorban a Grumman Wildcat együléses monoplánt használta vadászgépként. (1 db 1200 lóerős Pratt & Whitney motorral max. seb.: 500 km/óra, fegyv.: 6 db 0.5-ös (12.7 mm) géppuska) Erős fegyverzetű, fordulékony gép volt, csak a sebessége volt viszonylag alacsony. A haditengerészet ezen kívül kevesebb számú és hasonló teljesítményű Seversky A-35 és Northrop A-17 vadásszal is rendelkezett. Az amerikaiak 1941-ben torpedóvetőnek a Douglas Devastator-t használták (1 db Pratt & Whitney 3000 lóerős motor, teherbírás: 1 tonna torpedó, vagy 4 db 250 kg-os bomba, max. seb.: 420 km/óra). Egy másik igen erős gép volt a Curtiss XBTC-2 "Helldiver" zuhanóbombázó. (1 db Pratt & Whitney 3000 lóerős motorral max. seb.: 540 km/óra! Fegyverzete 4 db 20 mm-es gépágyú) A haditengerészeti légierő szárazföldi támaszpontokra kihelyezett B-17-es légi erődjei abban az időben komoly fenyegetést jelentettek a japánok számára. (A négymotoros nehézbombázó sebessége 410 km/óra, hatósugara 6000 kilométer volt, igen erős fedélzeti fegyverzettel rendelkezett.) A japán tengerészeti légierő standard vadásztípusa a Mitsubishi "Zero" 1200 lóerős motorjával 590 km/óra sebességet ért el, 2 db 20 mm-es gépágyúval, és 2 db 7,7 mm-es géppuskával volt felszerelve. Ebből a típusból 400 db volt Pearl Harbor idején. Manőverezőképességére és emelkedőképességére nézve felülmúlta az összes akkori szövetséges vadászgépet. Páncélzatát azonban elhanyagolták tervezői és ez a későbbi légiharcok során megbosszulta magát. A kétmotoros Mitsubishi-01 "Betty" közepes bombázó startja bár körülményes volt az anyahajókról, de 1941-ben még mégis ez a típus jelentette a japán flotta nehéz-öklét. (Max. seb.: 500 km/óra, 2 db 1850 lóerős Kinsei motor.) A Nakajima-97-es egymotoros torpedóvetőt egy 1000 lóerős Sakae motor hajtotta óránként 300 km maximális sebesség mellett. A gép egy db 800 kg-os légitorpedó, vagy hasonló súlyú bombateher hordására szolgált. 250px-ussarizona_pearlharbor A japán flotta 1941 decemberében 6 nehéz repülőgépanyahajóval (Kaga, Agaki, Hiryu, Soryu, Shokaku, Zuikaku) és 4 könnyű anyahajóval (Hosho, Ryuzio, Taiyo, Zuiho) rendelkezett. A nehéz anyahajók összesen 444, a könnyű anyahajók 100 harcigép befogadására voltak képesek. Ez volt a szembenálló felek erőviszonya 1941. december 7-én. Forrás:http://www.theatlantic.com/infocus/2011/07/world-war-ii-pearl-harbor/100117/ Fotók:(AP Photo, U.S. Navy)