Első álmom: Druidák Kinyitottam a szememet. Hűvös volt és esett az eső, de engem ez boldogsággal töltött el, bár a szívem keserű volt. Egy barlangból néztem, az előttem melegen izzó és pattogó fa magasra felcsapó lángnyelvein keresztül a kijáraton át, a tölgyfák hajladozó lombkoronája közül kibúvó teli holdat. Megsimítottam ősz szakállamat mely egész a köldökömig ért és hátracsaptam reverenda süvegét, hogy arcom mindenki számára láthatóvá váljon. Szemem körbepásztázott a sötétben és láttam, ahogy a tűz árnyéka a falra vetíti a körülöttem lévő lelki társaim árnyékát. Testvéreim, barátaim szólaltam meg egy idő után. Az életünk most megint forduló ponthoz érkezett. A római seregek katonái, majd mindegyikünket legyilkoltak ezen a szent földön, ahol nekik semmi keresni valójuk nem lenne. Most már immár csak tizenketten maradtunk. Vissza menekültünk ide az ősi titkos szent barlangba, ahol a napistenünk LUGH vigyáz reánk, így itt nem eshet bántódásunk, itt nem találnak reánk. Az ősi tudást, amit még ősapáink hagytak reánk a messzi Egyiptomban, ahonnan nekik is menekülniük kellett, több évszázada megőriztük és tovább adtuk az arra méltóknak. Ti is kiválasztottak vagytok, ezért memorizáltátok ezeket a verseket, mert a tudás nem hallhat ki. A kezemben lévő hatalmas tölgyfa bottal, melynek végén egy nagy hegyi kristály gömb volt, rajta misztikus vésetekkel, egy nagy kört rajzoltam a tűz körül a földre. Gyertek ide drága testvéreim és fogjátok meg egymás kezét. Sose feledjétek, hogy szeretlek mindannyitokat, mint saját véremet és azokat is imáimba foglalom, akik már nem lehetnek közöttünk. Kintről farkas üvöltés hangzott fel, majd az első után a többi is rákezdte és keserves vonyítás hangja, szállt a hold felé. A fájdalmam az ő fájdalmuk is volt. Megfogtam a fagyöngy termését és a tűzre dobtam. Egy szent imát mormoltam el. Ezután elővettem a díszes ezüst markolatú késemet, melynek pengéjén megcsillant a tűz aranyló lángcsóvája. Megvágtam vele a csuklómat majd tovább adtam a kést, hogy mindenki hasonló sebet ejthessen a csuklóján. A farkasok, ahogy megérezték a vér édeskés izét, abbahagyták a vonyítást és hallhatóan nyüszíteni kezdtek. Majd miután a kés visszaérkezett hozzám, azt a köntösömbe rejtettem és a csuklómat a mellettem álló vérző csuklójára illesztettem és így tettek a többiek is. Újabb imába kezdtem: Felkelő hold Istene, Felkelő nap Istene, Földanya az erdő és az állatok szelleme, ti ellőttetek fogadjuk, hogy bár innentől kezdve az útjaink széjjel vállnak és talán sohasem találkozunk újra, de a teremtő Istenünk és az ő bölcs tanításai végig fogják kísérni az utunkat, amíg ebben a porhüvelyben téged szolgálhatunk. Fogadjuk, hogy az arra méltó lelkeknek átadjuk a tudást, ahogy mi is megkaptuk azt és bízunk benne, hogy majd ezer év múlva is szolgálja és nemesíti az emberek lelki fejlődését. A vércseppek, ahogy a parázsra hullottak, sercegve párává és füsté váltak, kesernyésen édes szagot hagyva a levegőben. Videó: https://www.youtube.com/watch?v=sACdfjGtE8E&feature=yo...