http://indavideo.hu/video/Lokupecek Augusztus végén tartják meg minden évben az év utolsó nagyvásárát Nagykőrösön. Az ország egyik legnagyobb vásárán lóvásár is zajlik. Jellegzetes, tradicionális foglalkozás a cigányoknál a lókereskedelem, régiesebb nevén lókupeckedés. Ma már ritkaság számba mennek a lókupecek. A vásár az ő hangjuktól hangos, ahogy alkudoznak, és tenyérbe csapással adják jelüket, ha más licitet adnak a lóért.A képek Székely György fotós engedélyével lettek felhasználvahttp://photoszekely.hu/2009/09/04/lovasar/........................................................................................................................................Előbb cserekereskedelem alakult ki, majd a lovakhoz jobban értő cigányok, mint lófelvásárlók tevékenykedtek. Törzskönyvezett (remunkda) lovakat szállítottak a katonaság részére. Ez a mesterség hosszú ideig virágzott. A rátermettebbek, törekvőbbek a grófoknál, földesuraknál, lovászoknál dolgoztak. Ezekből alakultak ki a jó lószakértők. Ismerték a lovak betegségeit, a gyógymódokat. Lehetőségük volt több ló tartására, önállósulni tudtak, s ezáltal pénzesebbek, lóvésabbak lettek. Ebből ered a lovári (pénzes) elnevezés. Ezek a lókupec cigányok választékosabban beszéltek, mivel olyan kö9rnyezetben éltek, ahol a jó megélhetés mellett szükség volt a választékosabb, többnyelvű, tiszta beszédre. Amikor a gazdagok (grófok, földesurak, nagygazdák) lovat akartak vásárolni, illetve eladni, mindig hívtak magukkal cigány szakértőt. Ilyen híres lószakértő volt az Alföldön Biszku, Káló, Poskula, Furós Józsi. A grófok, nagygazdák hozzájuk jártak lovat vásárolni (parádés kocsiba, hátaslónak). A családok aztán örökölték ezt a mesterséget. A „lovári”-akhoz természetesen beházasodtak más törzsbeli cigányok. Átvették a szokásokat, hagyományokat, de emellett átvették a nyelvjárást is. Vándorlásuk idején a korabeli krónikák írói szerint igen sok lóval, kocsival haladó cigánykaravánnal lehetett találkozni. Az utazók azt is leírták, hogy a lószerszámok díszesek voltak, ezüst és rézveretűek. A lovak részére télen még sátrat is emeltek. A letelepedés idején is nagy becsben tartották a lovakat, az istállók a lakóháznál gondozottabbak voltak. A lóitató vödör tiszta, külön helyen tartáj, a lószerszámok fényesek, ha meghibásodik nagy gonddal javítják. Ez azt bizonyítja, hogy a lovak szeretet a cigányoknál régi keletű, s mind a mai napig élő hagyomány. „Ló nélkül nem cigány a cigány” tartja a közmondás. Ha a lovat eladják, sokáig nem bírják ki ló nélkül: az is megesett, hogy az eladott lovakat a vásár végén többért visszavették. Ismerték és ma is ismerik a ló betegségeit, azok gyógyítását, de amellett ismerték a lóval kapcsolatos fondorlatokat is. Ha egy-egy ló megtetszett, messze utat is bejártak érte, még a lopástól sem riadtak vissza. Az urasági ménesekből loptak, meg a nagygazdáktól, ahol sok volt a ló. A kárpáti és oláhcigányok Európa más országaiban még ma is vándorolnak, lovaik vannak, kereskednek, muzsikálnak, fémmunkát végeznek.Forrás:http://www.romaweb.hu/doc/tortenelem/cimefo.htm