Angkor története és tragédiája

Angkort II. Dzsajavarman uralkodó alapította a IX. században, legendája összeforr a mítoszok világával. A San Francisco nagyságú területen virágzó Khmer birodalom központja folyamatos háborúban állt a szomszédos sziámi népekkel, akik mindenáron hatalmukba akarták keríteni a már akkor gigantikus épületekkel övezett fővárost. Angkor viszonylagos jólétét a természeti adottságokon túl kifinomult agrár tevékenységének is köszönhette. A mérnöki pontossággal felépített, szinte sakktáblaszerű rizsteraszok, és a hozzá illeszkedő gravitációs öntözőrendszerek összehangolása óramű pontosságot és gyakorlati tapasztalatot igényeltek. A kambodzsai nép apáról fiúra örökölt tudására alapozták a fejlődés motorját, tulajdonképpen Angkor eme tudásszerű agrártevékenységének köszönhette sikerét. A város eleste utáni tömegmészárlások jellemzőek voltak a vallási régióra, de nem számoltak azzal, hogy a agráriumok vérkeringéséért felelős főpapok is a tisztogatások áldozatává váltak. Az újdonsült hódítóknak hamar szembesülniük kellett azzal, hogy a komplexumot önerőből képtelenek működtetni, ezért hosszas éhezések és belviszályok után Angkor tulajdonképpen lenéptelenedett. Erre az időszakra tehető a buddhizmusra való átszellemülés korszaka is, amely már érdemben nem segítette a fennmaradást. Az alapjaiban is misztikus templomokkal övezett városrészt elnyelte a környező dzsungel, fényei kihunytak, a várost visszahódította a természet.