Labdaevő gombóc sárkány

Mese a labdaevő gombóc- sárkányról.
1. fejezet, melyben megismerünk egy rétet.
Volt egyszer egy rét. Olyan messze volt a várostól, hogy gyalog nem is lehetett odaérni, csak ha valaki igen szeretett gyalogolni, mert egy óra hosszat is eltartott az út. Képzeld, még térerő sem volt, meg WIFI sem, így aztán nem lehetett sem telefonálni, sem internetezni. Ott csak játszani lehetett, virágokat, lepkéket nézni, vagy lefeküdni a fűbe és nézegetni az elvonuló felhőket és közben beszélgetni.
2. fejezet, melyben megismerünk egy zöld sárkányt.
Ennek a rétnek a szélén éldegélt egy hétfejű sárkány. Kicsit hasonlított Süsüre, de azért mégsem egészen. A legfontosabb különbség az, hogy hét feje volt, a második különbség pedig az, hogy nem szeretett énekelni: inkább a madarak énekét hallgatta. Csak füvet evett, így aztán nem csoda, hogy zöld volt a színe. Ha megszomjazott, elballagott a kerek erdő mellett csordogáló patakhoz vizet inni. Egész nap csak heverészett, nézte a felhőket, a pillangókat, néha elment sétálni, hogy meglátogassa a barátait.
3. fejezet, melyben megismerjük a gyerekeket.
Telt múlt az idő, egy napon gyerekek jelentek meg a réten, akik a távoli városból gyalogoltak ide. Tetszett nekik nagyon, itt jól lehetett labdázni, akármekkorát dobtak, vagy rúgtak, nem kellett félni, hogy átmegy a labda a szomszédba, vagy a szép virágok közé pottyan.
Mindjárt el is kezdték a játékot. Egy idő múlva az egyik pöttyös labda pont a közelben heverésző sárkány mellé esett, aki fogta és visszadobta. Csodálkoztak a gyerekek, de ettől kezdve szándékosan dobálták arrafelé a labdákat, és azok mindig visszarepültek hozzájuk.
4. fejezet, melyben a sárkány véletlenül lenyel egy labdát.
Egyik labda az éppen akkor ásító sárkány szájába esett, aki rémületében lenyelte. A gyerekek egy darabig várták, hogy visszatérjen a labda, de sajnos hiába, mert nem repült vissza hozzájuk. Erre fel odamentek, hogy megkeressék, de sehol sem találták. A sárkányt sem láthatták, mert akkor még félt tőlük, ezért jól elbújt. Zöld színe miatt ez nem volt nehéz.

5. fejezet, melyben megtudjuk, hogy a sárkány megette az összes labdát.
A sárkány este azt vette észre, hogy nem lett éhes. Hűha! –gondolta- biztos azért, mert lenyeltem a labdát. Így aztán, amikor másnap újra eljöttek a gyerekek, két labdát nem dobott vissza. Az elsőt azonnal lenyelte,a másikat eldugta vacsorára, de mivel nem volt éhes, csak másnap ette meg. Így történt, hogy attól kezdve minden nap megtartott egy labdát és lenyelte. A gyerekek már a város összes labdáját elhozták. Sajnos már nem volt mivel játszani, a sárkánynak meg egyre nagyobb lett a pocakja.
6. fejezet, melyben a gyerekek nem találják az eltűnt labdákat, helyette sárkányt találnak.
A gyerekek elhatározták, hogy megkeresik az elveszett labdákat. Úgy is lett. Keresték mindenütt, mindenhova bekukkantottak, de sehol semmi. Egyszer csak a legkisebb gyerek, már nem emlékszem, kisfiú volt-e, vagy kislány, felkiáltott:
- Találtam egy sárkányt!
Erre a többi gyerek odarohant, és tényleg: ott ült egy félelemtől reszkető, sírdogáló hétfejű sárkány. Nem volt ám zöld, mint a mese elején, hanem annyiféle színű, ahány labdát megevett. Képzeld, szivárványszínű lett!
7. fejezet, melyben a gyerekek orvoshoz viszik a sárkányt.
Azonnal látták, hogy a sárkány beteg, és orvoshoz kell menni vele. Elmagyarázták neki, mert szegény olyan butuska volt, hogy még azt sem tudta, mi a dolga egy orvosnak, meg azt sem, hogy néz ki egy doktor néni, vagy egy doktor bácsi. A gyerekek bíztatták, hogy ne féljen, aztán amikor a sárkány felbátorodott, kézen fogták és bementek vele az orvoshoz, akinek a közeli városban volt a rendelője. Szerencsére éppen sorra kerültek. A doktor néni, vagy bácsi (már nem emlékszem melyik volt) megvizsgálta és azonnal megállapította, mi a baja a sárkánynak.
8. fejezet, melyben a sárkány kiköhögi az összes labdát és attól azonnal meggyógyul.
Az orvos olyan gyógyszert adott, amitől a sárkány köhögni kezdett és lássatok csodát, egyenként kiköhögte az összes lenyelt labdát, a gyerekek alig győzték felkapkodni.
- Ez az enyém!
- Ez meg az én kedvenc labdám