_
Fekete tornyok
  • 2016. febr. 28.
  • 1510
  • 51
  • 10
  • beágyazás
    XXL XL L M S XS
    px
    HTML
    URL
  • jelentem
Kosztolányi Dezső: Fekete tornyok.


Bár az éj egyre széled,
és sápadoz a hold,
szívembe új zenének
harangmoraja kong.
Azt zúgja, virrad egyszer,
s épülnek ifjú tornyok,
szabad napon piroslók,
miken a bús rabember
tűzglóriában áll.



A város felé közeledve a Mecsek aljában láthatjuk magasodni a dóm négy egyforma magasságú tornyát. Ez az egyetlen templom hazánkban, amelynek négy főtornya van. A templom voltaképpen a középkori templom hű mása kíván lenni, a historizmus helyreállítási felfogásának megfelelően: részleteiben, formakincseiben a románkor elemeit használja, azonban megkomponálásában, arányaiban többletet visz be, gondosan, átgondoltan alakítja az épületeket. Az épület főnézete érdekes módon az oldalhomlokzata. A középkorban és a reneszánszban is a nyugati irányból történt a keletelt (kelet felé néző) szentélyű templom megközelítése. Először a barokk korban építettek az oldalsó bejárat elé előcsarnokot, majd Pollack teljesen erre az oldalra szervezte az épületet, a nyugati "fő" homlokzat csak ennek alárendeltje maradt. Friedrich von Schmidt Pollacknak ezt a gondolatát átvette. Ma is innen, a Szent István térről tárul fel teljes pompájában az impozáns épület. A tér a templom irányába a terepviszonyoknak megfelelően emelkedik, ami méltóságteljessé teszi a megközelítést. Lenyűgöző látványt nyújt a tér felé néző mellvédfal, a fölötte még látható gádorfallal és a négy toronnyal. A tornyok 60 méteres magasságúak, kettő a nyugati bejárat, kettő a keleti oldalon lévő hármas szentély mellett áll, alsó, ikerablakos szintjeik, amelyek harangházként is szolgálnak, Pollack Mihály idejében alakultak ki. A felső, áttört, könnyed hatású, hármas ablakkal tagolt szint Schmidt-féle ráépítés az edikulás toronysisakkal együtt. A felső, neoromán szinteknek funkciójuk nincsen, csak az épület méreteit fokozzák. Érdekesek és egyedülállóak a tornyokon lévő, négyágú, térbeli keresztek.

Rolling   2016. március 01.

Köszönöm,örülök véleményednek.

boszildi   2016. március 07.

Csodás látvány, gyönyörű háttérrel..:)

Rolling   2016. március 07.

Örülök,hogy tetszik,mert élőben is élvezem a csodás napnyugtákat.

boszildi   2016. március 16.

Örülök, hogy ilyen szép látványban van részed..:)

Kedvencnek jelölték
Gyűjteményekben
Albumokban