Csóri, 1993

1993. tavaszán az akkor középiskolás fiunk talált egy fészkéből kiesett, röpképtelen szarkafiókát, és hazahozta azzal, hogy felneveli. Nem volt könnyű feladat, abban az évben a tavasz meglehetősen száraz, a Csórinak elnevezett szarkafióka meg meglehetősen válogatós volt. A giliszta vált be aztán táplálékként, amiből azon a tavaszon kevés volt, és azok is meglehetősen aprók voltak, így elég kemény munka volt összeszedni Csórinak a napi betevőt. Csóri eleinte jól meghúzta magát egy terráriumban, de ahogy nőtt, egyre kellemetlenebb lakótárs lett. Egyre hangosabban jelezte jelenlétét, és a tollai növekedtével elkezdte a szobában a próbarepüléseket is. Lényeg az, hogy egyik hajnalban fiunk begurult, és kihajította a rajcsúrozó fiókát az ablakon. Csóri még nem tudott rendesen repülni, de már fel tudott szállni a házunkkal szemben levő lapos tetejű földszintes épület tetejére, és az ott kifeszített villámhárító-dróton rikácsolt. Fiunk megszánta, egy létrával felmászott érte. Csóri hagyta magát megfogni, visszakerült a terráriumba. Eltelt még pár nap, Csóri tovább erősödött, és egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy nem maradhat a lakásban. Egy ládában készítettünk neki fészket, a ládát kitettük az ablakba. Csórit beletettük a fészekbe, de azonnal elrepült. Egy darabig ott ült magasan az utca túloldalán egy akácfa ágán, aztán nem láttuk többet. Vagy ha láttuk is, nem tudtuk megkülönböztetni a többi szarkától. Lehet, hogy a környékbeli szarkák között ott röpködnek Csóri utódai is. Ezt a képet Zenit fényképezőgéppel, ORWO UP15 fekete-fehér fordítós diafilmre készítettem Csóriról, a diát Plustek OpticFilm 8200i filmszkennerel a napokban szkenneltem be.