Az általad letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot
Elkészítése: Első lépésként egy pörkölt alapot készítünk amibe zöldségféléket rakunk és felöntjük vízzel. Körülbelül egy kiló félbe vágott krumplit belefőzünk a levesbe majd ha meg főtt kivesszük és összedolgozzuk 2 db tojás, 2 evőkanál olaj és annyi lisztet, hogy gombócokat tudjunk formázni. Amit folyamatosan készítve bele is rakhatjuk a forrásban lévő levesbe. Körülbelül 8 perc főzés után megfő a gombóc. Jó étvágyat.
Én is láttam többször a filmet. Nagyon jó. Nekem még a túrós jelenet tettszik nagyon, mikor szedi a földről össze és mondja, hogy jó lesz ez még a pesti embereknek. Meg nyalják mind a 10 újukat utána.
A fínom pesti népek, én sem felejtem el ezt a jelenetet. Gondolom a kis Bendegúzod is szereti ezt a filmet.
Babi, ha előbb főzöd meg, kérek beszámolót.
Szia babi!
Köszönöm, hogy ki próbáltad. Be kell vallanom, hogy a múlt hétvégén pörköltet főztem. Csak pont fordítva csináltam. El is szúrtam. A vizet öntöttem bele előbb és utána a húst raktam bele.Levesnek is elment volna. :)) Így inkább kihagytam a fotózást.
Hogy vagy? Szoktál beszélgetni Ágival?
Szia Öcssi..! Van amikor az ember fordítva csinál mindent. Néha én is elbambulok, de szerintem ezt a problémák is okozhatják. Sajnos Ágikának is megvannak és nekem is a gondjaim. Majd most írok neki, elmaradtak azok a jó traccspartik.Tudod a férjem nagyon beteg, egy hét alatt háromszor vesztette el az eszméletét, agyrázkódása lett, gondolhatod nem sok kedvem volt semmihez. Üdv. Babi.
Sajnálom. Nem tudtam, hogy beteg.
Igen én is elég régóta nem vagyok. Amilyen lendülettel beszélgettünk olyan lendülettel el is múlt. Pedig jók voltak. Olyankor az ember elfeledkezik a problémáiról. Talán megint azok léptek előtérbe és azért. Sajnos van, hogy egyszerre összejön minden baj és olyankor azokkal foglalkozunk és nem mással. De talán ez a természetes. Kívánom, hogy a férjed meg gyógyuljon. Vigyázzatok magatokra.
farkasné babi
farkasné babi 2011. július 03.
Öcssi ez jó lehet, kipróbálom, természetesen két személyre.
Öcssi
Öcssi 2011. július 03.
Szia babi!
Nálunk általában mindég a gombóc fogy el hamarabb a leve meg ott marad. Ezért főztem olyan sok krumplit hozzá.
farkasné babi
farkasné babi 2011. július 03.
De ti többen is vagytok, úgy hogy én csökkentem a mennyiséget.
Ági mama
Ági mama 2011. július 03.
Ó ez olyan finom és egyszerű, hogy muszály kipróbálni.
Köszönöm , hogy felraktad, csak a nevét felejtem el mindíg.
farkasné babi
farkasné babi 2011. július 03.
Nem láttad az Indul a bakterház című filmet, abban főztek gölödin levest.
Ági mama
Ági mama 2011. július 03.
Láttam, abban volt a gomb és a gatya-madzag. Olvastam is. A leves nevére viszont nem emlékeztem.
Ági mama
Ági mama 2011. július 03.
Sőt azt hiszem valami szarvasbogár is volt abba a levesben. Remélem Öccsi nem tett bele olyasmit!
farkasné babi
farkasné babi 2011. július 03.
Igen az az.Nem tudom, biztosan nem, mert asszonykája kikergette volna a konyhából.
Ági mama
Ági mama 2011. július 03.
Meg aztán keresgélhetett volna, mig talál egy szarvas- bogarat. Még gatya madzag talán csak akadt volna meg gomb is. De bogár??
farkasné babi
farkasné babi 2011. július 03.
Szerintem már gatyamadzagot sem sűrűn.
Öcssi
Öcssi 2011. július 04.
:)))))) Ha szarvas bogarat nem is de tücsköt meg szöcskét tudtam volna bele rakni. Rendszerint van mindég itthon legalább húsz darab.
Öcssi
Öcssi 2011. július 04.
Én is láttam többször a filmet. Nagyon jó. Nekem még a túrós jelenet tettszik nagyon, mikor szedi a földről össze és mondja, hogy jó lesz ez még a pesti embereknek. Meg nyalják mind a 10 újukat utána.
farkasné babi
farkasné babi 2011. július 04.
Öcssi jól el csevegtünk a leveseden ugye? Látod milyen sikere van? Tényleg meg fogom csinálni, jól hangzik a recept Érzem az ízét a .számban.
Öcssi
Öcssi 2011. július 04.
Még a végén úgy jár mint a zöldborsó levesem :)) A fenébe! Elfelejtettem illatmintát küldeni !
Ági mama
Ági mama 2011. július 04.
A fínom pesti népek, én sem felejtem el ezt a jelenetet. Gondolom a kis Bendegúzod is szereti ezt a filmet.
Babi, ha előbb főzöd meg, kérek beszámolót.
farkasné babi
farkasné babi 2011. július 05.
A héten már nem kerül rá sor, mert kaptam friss cukorborsót, tököt, azokat akarom elkészíteni, de tervbe van véve, hogy megcsinálom.
farkasné babi
farkasné babi 2011. július 05.
Öcssi az ne aggasszon, hogy nem küldtél illatmintát, én ha elolvasok egy receptet, érzem az illatát és az ízét is és megtudom állapítani, hogy jó-e.
Ági mama
Ági mama 2011. július 05.
Azt hiszem a héten én sem fogok ezt főzni, de megpróbálom később. Most sok zöldség van, ezért nálam is más kerűl a lábasba.
faterphoto
faterphoto 2011. július 17.
http://indafoto.hu/gyujtemenyek/fozocske_foto/page/3
Látogas meg nem nagyon látom a képeidet.
Kőszi-fat
Zsazsa anyo
Zsazsa anyo 2011. augusztus 17.
Klassz lehet, ki fogom próbálni!
Öcssi
Öcssi 2011. augusztus 17.
Szia! :)
Nálunk szereti az egész család. Egyszerű és finom.
farkasné babi
farkasné babi 2011. szeptember 02.
Szia Öcssi! Végre elkészítettem a levest, valóban nagyon finom. Köszi, hogy leírtad a receptjét.
Öcssi
Öcssi 2011. szeptember 03.
Szia babi!
Köszönöm, hogy ki próbáltad. Be kell vallanom, hogy a múlt hétvégén pörköltet főztem. Csak pont fordítva csináltam. El is szúrtam. A vizet öntöttem bele előbb és utána a húst raktam bele.Levesnek is elment volna. :)) Így inkább kihagytam a fotózást.
Hogy vagy? Szoktál beszélgetni Ágival?
farkasné babi
farkasné babi 2011. szeptember 04.
Szia Öcssi..! Van amikor az ember fordítva csinál mindent. Néha én is elbambulok, de szerintem ezt a problémák is okozhatják. Sajnos Ágikának is megvannak és nekem is a gondjaim. Majd most írok neki, elmaradtak azok a jó traccspartik.Tudod a férjem nagyon beteg, egy hét alatt háromszor vesztette el az eszméletét, agyrázkódása lett, gondolhatod nem sok kedvem volt semmihez. Üdv. Babi.
Öcssi
Öcssi 2011. szeptember 07.
Sajnálom. Nem tudtam, hogy beteg.
Igen én is elég régóta nem vagyok. Amilyen lendülettel beszélgettünk olyan lendülettel el is múlt. Pedig jók voltak. Olyankor az ember elfeledkezik a problémáiról. Talán megint azok léptek előtérbe és azért. Sajnos van, hogy egyszerre összejön minden baj és olyankor azokkal foglalkozunk és nem mással. De talán ez a természetes. Kívánom, hogy a férjed meg gyógyuljon. Vigyázzatok magatokra.
farkasné babi
farkasné babi 2011. szeptember 08.
Köszönöm Öcssi a jó kivánságaidat, most nagyon ránk fér. Üdv.