Vas István : November ................ Három hét óta nem jártam az utcán. Most is csak épp egy napra hagytam el A sötétlő színekkel tarka könyvtárt. Fekete ég volt, fekete november. A városban jobbára fosztogattak, Rendőrök, katonák és nyilasok, Németek és magyarok. Szekerek, Nagy teherautók, kézi talyigák Vitték a szajrét föl a Várba és Mindenfelé. Néha egy robbanásnak Vagy ágyúszónak méne-tékel-ét Hallhatta az elbarmult pesti nép, De már hozzászokott s hülye közönnyel Haladt a hevenyészett fahídon. Először láttam a Dunába térdelt Margit hidat, a pesti pusztulásnak Hasztalanul könyörgő hírnökét. Egy napra jöttem el rejtekhelyemről: Csak épp egyszer akartam látni még A Hold utcát, a Szabadság teret, A kávéházakat, a Lánchidat. De Erre se jutott már idő. Anyámat Láttam. Alig bírt lépést tartani: Sokakkal együtt hajtották. Tízéves Fiú ugrott ki hirtelen a sorból. Szökni akart. Egy fegyveres suhanc Utána lőtt. A fiú elbukott. Hozzá ugrott az anyja is, de ő Épp csak megsebesült. Egy nő a járdán Így szólt fiához: „Nini, a zsidókat Hajtják ott!" A gyerek bámult. A hajtók Között kevés volt a sváb. Sokan ízes Vasi, alföldi vagy nógrádi nyelven És győztes kedvvel nógatták a zsákmányt. Nem mentek lassan. Mire én hajón Budára értem, ott voltak batyukkal. A sötétben, a zuhogó esőben Anyám kicsiny alakja fekete Ruhában és kifúlva tipegett Újlak felé. Este a társaság - Tán vigaszul? -- arról beszélt, kiket Kell majd akasztani. De én Anyut Már szívesen képzeltem volna A sárban végignyúlva gyors golyótól. S a délutáni nő tán nemsokára Majd így szól gyermekéhez: „Nini, hajtják A nyilasokat!" Elgondoltam azt is, Lehet, hogy még tíz-húsz évig elélek, És hogy a magyarrá ítéltetés Életfogytiglan tart. Éjfél után Behallatszott a zuhogó eső, És tudtam, hogy a téglagyár szabad Udvarán épp ez az eső szakad Anyámra is. Fűtöttek. Ittam-ettem. Vörösbort, húst. Marika sírt helyettem.........................https://www.youtube.com/watch?v=Aeh8-1DRJjI