_
-Robert Capa
  • 2010. szept. 30.
  • 249
  • 1
  • 0
  • beágyazás
    M S XS
    px
    HTML
    URL
  • jelentem
“A víztől meg a félelemtől kimerülten hasaltunk a tenger és a szögesdrót akadály közt húzódó, keskeny, nedves homoksávon. Amíg hason feküdtünk, a part enyhe emelkedője némi védelmet nyújtott a géppisztolyok meg a puskák golyói ellen, csakhogy a dagály a drótakadály felé kényszerített bennünket, ahol a gépfegyverek kezelői kiélvezhették a szabad vadászidényt. Laposkúszásban elindultam Larry barátom felé, aki az ezred ír származású tábori papja volt, és cifrábban tudott káromkodni minden amatőrnél. – Te nyomorult félfrancia! – mordult rám. – Ha nem tetszett itt az élet, mi a jó nyavalyának jöttél vissza? – Miután a vallástól megkaptam a kellő vigaszt, előhalásztam a második Contax gépemet, és fotózni kezdtem, bár a fejemet nem emeltem fel.

Partszakaszunk, a „Könnyű Vörös” a levegőből alighanem úgy festett, mint egy nyitott szardíniásdoboz. Mivel egy szardínia szemszögéből fotóztam, a felvételeim előterében vizes bakancsok és zöld ábrázatok hemzsegtek. A bakancsok meg a pofák fölött képeimet srapnelek füstje töltötte be, a háttérben többnyire kiégett tankok, süllyedő naszádok sorakoztak. Larrynek volt egy száraz cigarettája. Én az ezüstkulacsot kapartam elő a farzsebemből, és whisky vei kínáltam meg Larryt. Az atya oldalra billentette a fejét, és a szája sarkába döntött egy kortyot. Mielőtt visszaadta a kulacsot, átpasszolta másik haveromnak, a zsidó orvosnak, aki sikeresen utánozta az atya technikáját. Nálam is kitűnően bevált.

A következő gránát a drótakadály és a tenger között csapódott be, és minden repesze egy-egy emberi testet talált el. Az ír tisztelendő meg a zsidó orvos ugrottak talpra elsőként az egész partszakaszon. Lefényképeztem őket. A következő lövedék már közelebb robbant. Nem mertem a szememet felemelni a Contaxom keresőjéről, és lázasan készítettem egyik képet a másik után. Fél perccel később hiába nyomkodtam a gombot – elfogyott a film. A zsákomba nyúltam új tekercsért, de remegő, izzadságtól nedves kezemben tönkrement, mielőtt a gépbe illeszthettem volna. Egy lélegzetvételnyi pihenőt tartottam… aztán begolyóztam.

Az üres kamera vadul reszketett a kezemben. Valami újfajta, eddig ismeretlen félelem öntött el, amelytől eltorzult az arcom, és tetőtől talpig rázkódott minden porcikám. Lekapcsoltam derékszíjamról az ásót, és megpróbáltam gödröt ásni magamnak. Az ásó a homok alatt sziklába ütközött, mire elhajítottam. A katonák mozdulatlanul feküdtek körülöttem. Csak a holtakat görgették ide-oda a hullámok a víz szélén. Egyetlen rohamcsónak dacolt a pergőtűzzel, vöröskeresztes sisakot viselő szanitécek özönlöttek ki belőle. Nem gondolkoztam, nem döntöttem tudatosan. Egyszerűen csak talpra ugrottam, és a csónak felé iramodtam. Két holttest között a tengerbe vetettem magam, nyakamig ért a víz. A dagály a testemnek feszült, a hullámok az arcomba csapdostak a sisak alatt. Kameráimat magasan a fejem fölé emeltem, és hirtelen ráeszméltem, hogy megfutamodtam. Megkíséreltem visszafordulni, de egyszerűen képtelen voltam szembenézni a parttal. – Csak a kezemet törlöm szárazra azon a csónakon – hajtogattam magamban.

Sikerült elvergődnöm a csónakig. Épp akkor ugrott ki belőle az utolsó szanitéc. Felmásztam a kötélhágcsón. Amint a fedélzetre léptem, hatalmas rázkódást éreztem, és egyszerre csak toll lepett el mindent. – Mi a franc ez? – gondoltam. – Csirkéket öldös itt valaki? – Aztán észrevettem, hogy a naszád felépítményét lőtték szét, és a toll a vele együtt eltalált katonák dzsekijének bélésanyaga volt. A kapitány hangosan zokogott. Az adjutánsát közvetlenül mellette szaggatta ízekre a gránát…

Reggel kikötöttünk Weymouthban. A rakparton híréhes újságírók egész hada várt ránk, akik nem vehettek részt az invázióban, és most az első személyes élményeket akarták kicsikarni azokból, akik már oda-vissza megjárták az utat. Elmesélték, hogy az egyetlen fotóriporter, akit rajtam kívül átengedtek az Omahára, már két órája visszatért. Ő azonban a lábát sem tette ki a partra, mindvégig a hajóján maradt, és jelenleg épp London felé tart a szenzációs képanyagával.

Úgy bántak velem, mint egy valódi hőssel. Felajánlották, hogy re
Kedvencnek jelölték
Albumokban