Apja Hans-Gerhardt Fischer (1908–1993), német biofizikus, édesanyja Regina Wender (1913–1997), lengyel ápolónő volt. Másik elmélet szerint: Robert James Fischer édesapja Neményi Pál magyar fizikus volt, ezt FBI-vizsgálatok is alátámasztották. Fischer 1943. március kilencedikén született Chicagóban, de Brooklynban nőtt fel. A középiskolában 180-nál magasabb IQ-val rendelkezett. 1963-ben az USA sakkbajnoka, pontvesztés nélkül szerzi meg a címet. Ezt a feltételezést alátámasztja rajongása es bizalma Magyarország iránt, melynek életének késői szakaszában többször hangot adott. A házaspár Berlinben, majd 1933-tól Moszkvában élt, ott született lányuk, Joan (1937-1998). 1939-ben Regina Wender-Fischer lányával az Egyesült Államokba utazott. FBI-jelentések is alátámasztják, hogy a valódi apa dr. Neményi Pál (Paul Felix Nemenyi, Fiume, 1895. – Washington, 1952.) magyar fizikus volt, aki később egyedüliként támogatta is a családot. Fischer 1943. március 9-én született Chicagóban, gyermekéveit New York Brooklyn negyedében töltötte. 1949-ben nővérével, Joannal kezdte tanulni a sakk alapismereteit. Már fiatalon kitűnt tehetsége: első komoly játszmáját 1951 januárjában, nyolc évesen játszotta egy sakkmesterrel; ezt azonban még 15 perc alatt elvesztette. 1956-ban Amerika legfiatalabb ifjúsági bajnoka lett. 1957-ben Max Euwe exvilágbajnokkal játszott páros mérkőzést. 1958-ban, 15 évesen sikert sikerre halmoz: amerikai bajnok, majd Moszkvában az örmény születésű Tigran Petroszjannal, a későbbi világbajnokkal játszik. Fischer Portorozsban a sakktörténelem addigi legfiatalabb nagymestere lesz. Ezt máig csak Polgár Judit és Lékó Péter tudták megdönteni. Minderre talán magyarázat Fischernek már a középiskolában mért 180 feletti IQ-ja. 1960-ban, Mar del Platában első helyen végez Borisz Szpasszkijjal, holtversenyben. 1963-ban az Egyesült Államok bajnokságán történelminek bélyegzett győzelmet arat, döntetlen és vereség nélkül. Bár korábban ötször elnyerte ezt a címet, ekkora különbséggel győzni kivételes teljesítménynek számít ma is a sakk világában. Azonban ekkor már egyre gyakoribbak különcségei: sakkban addig ismeretlen összegeket követelt fellépési díjként, a világbajnok-jelölti körversenyek átalakítását követelte egyenes kiesésire (megkapta), egyéni világítást kért, nézőket hátrébb kellett ültetni, sakktábla mezők színét is megszabta. Személyeskedéstől se állt távol: erős ellenszenvvel nyilatkozott az akkoriban vezető szovjet játékosokról, csalással és összejátszással vádolva őket. Pedig kivételes tehetsége miatt nagyon gyakran kivételeztek vele a szervezők, és játékostársai is engedtek követeléseinek - melyek teljesítése után újabb követelések következtek. Egy amerikai játékostársa, Arthur Bisguier mondta róla: "Ha nem lett volna sakkozó, valószínűleg veszélyes pszichopata vált volna belőle". Ő lett a sakk fenegyereke - azonban az is az ő nevéhez köthető, hogy a sakk a figyelem középpontjába és a címlapokra került. 21 évesen vonul először „nyugalomba”: miután néhány kívánságát nem teljesítették a sakkszövetség és a zónaközi döntő szervezői, másfél évig nem játszik versenyen, majd egy rövid visszatérés után újabb két éves szünet következik - hivatalosan kizárva magát a világbajnoki indulás lehetőségéből. 1970-ben visszatér: a Palma de Mallorca-i zónaközi verseny döntőjében sorra verte a világ legjobbjait: 6:0-ra győzött az orosz Mark Tajmanov és ugyanilyen arányban a dán Bent Larsen ellen is. Nagy diadalt aratott: 21 nehéz játszmát nyert sorozatban egymás után. -------------- 28 éves korában készült élete - ma már tudható, utolsó - nagy hivatalos versenyére a világbajnoki cím elnyeréséért. Minderre azért is kerülhetett sor, mivel Benkő Pál amerikai nagymester még a zónaközi versenyeken átengedte neki az indulási jogot. Fischer ezek után – Petroszjan legyőzésével (Buenos Aires, 1971) – kihívhatta az akkori világbajnokot, Szpasszkijt. A Reykjavíkből tudósító Arthur Koestler így jellemezte a feszült küzdelmet: „Furcsa ennyi idő után újra háborús tudósítónak lenni.” Koestler egyébként „mimefántnak” nevezte el Fischert, a mimóza és az elefánt tulajdonságai után, mellyel játékát és játékon kívüli viselkedését is jellemezte. A korabeli beszámolók szerint minden napra jutott egy váratlan kívánsága, pontosabban követelése (azzal fenyegetőzve, hogy ha nem teljesítik, akkor nem játszik tovább): pl. kamerák eltávolítása, világítás átalakítása, új sakktábla kérése (többször is), új helyszín kérése, nézők teljes vagy részleges (első pár nézősorból történő) eltávolítása, nagyobb részesedés a bevételekből, stb. A mérkőzésekről rendszeresen elkésett, egyik játszmán meg se jelent - az oroszok a mai napig állítják, hogy botrányaival és zajos követeléseivel (melyek többségét az oroszok elfogadták) nagyban befolyásolta a játék nyugalmát, és így Spasszkij koncentrációját. http://indavideo.hu/video/Bobby_Fischer-_Borisz_Szpass... Végül 1972-ben, Reykjavíkban 7 győzelemmel 12,5:8,5 arányban nyert, és világbajnok lett az akkori legnagyobb díjazású, 250 ezer dolláros tornán. A New York Times a döntő után így értékelte az amerikai játékát: Alapjába véve Fischer személyisége az uralkodási vágyon, a megalázni vágyáson és ellenfele agyának irányításán alapszik. Mindenesetre Fischer ezzel a győzelmével megszakította az orosz (szovjet) sakkozók '45 utáni egyeduralmát, ami komoly presztízsveszteséget jelentett a szovjet vezetésnek, hiszen addig a szocializmus felsőbbrendűségét egyebek között a sakkban elért eredményeikkel igyekeztek bizonyítani. …és utána 1975-ben Fischer világbajnoki címvédésére nem került sor, miután a szovjetek legjobbjának tartott Anatolij Karpovval tervezett világbajnoki döntő előtt a FIDE nem volt hajlandó teljesíteni Fischer összes követelését (egyebek között, hogy 9-9-nél automatikusan Fischer marad a világbajnok). A döntés következtében Fischer lemondott világbajnoki címéről, és gyakorlatilag véglegesen visszavonult hivatalos sakkélettől. Ezt követően csak zavaros nézeteivel és nyilatkozataival került néha a lapok címoldalára. Fischer Amerikában tagja volt az ószövetségi hitre alapult Isten Egyházai Gyülekezetének, 1977-ben azonban sátánistáknak tartva őket, otthagyta azokat. 1981 májusában két napra lecsukták, amit aztán a rendőrség tévedésnek nyilvánított, bár a történtekről Fischer sem tudott pontosan számot adni. 49 éves korában, 1992 júliusában Fischer elhagyta szülőhazáját, akkor még előre nem sejtett következményekkel. Belgrádban a világbajnoki döntő 20 éves évfordulóján ugyanis Szpasszkijjal újrajátszották a reykjavíki döntőt, ezúttal már ötmillió dolláros tornán. Fischer másodszor is nyert, 17,5:12,5 arányban. Ezzel a barátságos mérkőzéssel viszont megszegte az USA Jugoszlávia elleni embargóját. Ez az amerikai törvények szerint bűncselekménynek számított, és még ugyanannak az évnek a decemberében Fischer ellen nemzetközi körözést adtak ki. Fischer - Jugoszlávia és az NSZK után - 1998-ban Budapestre költözött, ahol 2000 januárjáig élt. 1999 során egy budapesti rádióadásban - szülei zsidó származása ellenére - erős antiszemita kijelentéseket tett bizonyos nemzetközi összeesküvések kapcsán. Magyarországi tartózkodása idején történt egyéb kellemetlenségeiről levelezése tanúskodik. 2000-ben a Fülöp-szigeteki Justine Ong leánygyermeket szült neki, aki a Jinky Ong Fischer nevet kapta. 2004-ben, Fischer Japánban feleségül vette a japán sakkmestert, Watai Miyokót (sz.1945). Az amerikai kiadatást megakadályozandó, az 1972-es világbajnoki döntő színhelye, Izland állampolgárságot kínált Fischernek, amit ő el is fogadott, és Reykjavíkbe költözött. Ott élt 2008. január 17-én veseelégtelenség miatt bekövetkezett haláláig. Rajongók és tisztelők milliói szerint egyike volt minden idők legzseniálisabb sakkozójának. http://hu.wikipedia.org/wiki/Bobby_Fischer