lohere A Bush oligarchia nevű albuma
George H. W. Bush az Usa 41. elnöke 1989-1993 között. 1988-ban a hidegháború vége és a kommunizmus bukása után elsőként fogalmazta meg az Új Világrend koncepcióját, amely azóta is meghatározza az Egyesült Államok külpolitikáját. Leginkább a "Sivatagi Vihar" hadművelettel vált ismerté, mikor is elvitték a demokráciát az Iraki Szaddám Husszeinnek. ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------ Fia:George W. Bush 40 éves koráig sokat ivott, drogozott. A Delta Kappa epszilon titkos diákszövetség elnökeként hangoztatta, hogy „Ha egy nő nemet mond, az igent jelent, az igen, hogy análisan akarja” Majd kongresszusi képviselő apuka lévén elkerülte a Vietnami háborút. 1977-ben megalapította Arbusto Energy olajipari céget, melynek indulótőkéjét részben a Bin Laden család biztosította! 1994 után kétszer lett Texas állam kormányzója. Majd karrierje apuci elnöki hátszelével őt is az elnöki székbe repítette, kétszer négy évre. 2000-2008. A 2001-es terrorcselekmény után megtalálta Amerika új ellenségét volt támogatójában és kíméletlen háborút indított Afganisztánban, majd a nem létező nukleáris Iráni atomtöltetekre hivatkozva Irakban is, melynek 1.5 millió ember esett áldozatul! Elnöksége végén a valaha volt második legnépszerűtlenebb elnökként távozott. --------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- Végül de nem utolsósorban a leendő elnöki székért bejelentkezett Jeb Bush is aki most még "csak" Kalifornia kormányzója, de ilyen előzmények után, a háttérből való támogatásnak köszönhetően, szinte biztosak lehetünk benne, hogy a szerintük nem elég keménykezű Obama után, meglesz a harmadik Bush elnök is a közeljövőben. Ő majd újra elég tökös lesz hozzá, hogy megvédje Amerikát és lángba borítsa a világot, hiszen ez a cél, a káosz, a háborúk, hogy a meggyengülni látszó Amerika visszaszerezze a világuralmi státuszát. ::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::::Jeb Bush aims to make the Bushes the first family to produce 3 Presidents. Perhaps more alarming would be the proximity with which the 3 men would serve their terms, as if Jeb Bush were to be elected in 2016, there will have been more Bush than non-Bush Presidents (Clinton and Obama) since George HW Bush’s election in 1988. Even more frightening is that some are already discussing the path to the White House for Jeb’s son, George P Bush, who was elected to be Texas Land Commissioner in 2014.
- Összesen 7 kép
- Küldés e-mailben