Mi is odaérünk

ÖREGEK



Ülnek a kályha mellett és szemük

a múltat leltározva mosolyog.

Lelkükben régen elhamvadt tüzek

tömjénillatú füstje gomolyog.



Bennük már elnézéssé szelidült

a szívet sebző tenger sérelem.

Tágra nyilt szemű éber álmodók:

tűnődnek az eltűnő életen.



Köröttük tarkán bolydul a világ,

szívekre sujt a gyűlölet-pöröly,

a világ-gyomor szeméttelepén

mint ócska lim-lom gyülik a csömör.



Tompult hallással hallják még a zajt,

a mélyben zúgó diszonanciát,

de érzik már, mert egyre közelít,

a mindent oldó nagy harmóniát.



Pontosan tudják mennyit ér a Tett,

és azt is tudják, mennyit ér a Szó.

Regélő ajkuk szép meséiben

tettekkel győz a rossz fölött a jó.



Újra átélnek tűnt szerelmeket,

s ezekbe most már ürüm nem vegyül.

Emlékeik virágos fái közt

illatos fűben tücsök hegedül.



Tanulnak látni szem nélkül, s belül

titkot súgó hangokat hallani.

Azur mélységek műhelyeiben

készülnek már a lelkük szárnyai.