046

Az őszi tájban, elbarangolok.
Magamba szívni , párás földszagot.
A szántáson, a barázdák fölött,
Szellő sem űzi, a megült ködöt.
Ahol a sik a dombra felfutott,
szeptember, érett , hűs avart rakott.
Az őszi, hideg, harmattól puhán,
süpped e lepel lábaim nyomán.
A lombjavesztett árva fák között,
a napsugár, csak álmosan sütött.
Ellibbenő köd, szürke köntösü.
Tiszta égtöl, kékre vált derü.