Az általad letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot
"Atyám, bocsáss meg nekik, hisz nem tudják, mit tesznek."
A kép 2009.07.20-án, este negyed 7-kor készült a sümegi temetőben. Forresttel aznap tettünk egy rövid kirándulást a sümegi várban, mely a "vursli-jelleg" miatt igencsak kiábrándító volt számunkra, főleg Szigliget után. A várhoz vezető úton ugyanakkor már a kocsiból kiszúrtuk a temetőt, illetve a kálvária-jelenetet, de úgy döntöttünk, hogy csak hazafelé menet állunk meg itt. Akkorra már elég jó, kora esti fényeknél lehetett dolgozni, bár az árnyékok még így is kemények voltak, ennek ellenére úgy érzem, ehhez a témához valahogy passzoltak. A három kereszt egyébként Ferenc József császár nevelőjének, Nemeskéri Kiss Pál apátnak a sírján áll és Jézust, illetve a vele keresztre feszített két latort ábrázolja. Jézus szeme, bár csukva van, tekintete lefelé irányul, a kereszt alatt állókra (azaz az elhunyt apátra és ránk, akik a jelenetet nézzük), feje a jobbján megfeszített, végül megtérő lator felé billen.
Köszönöm! Nagyon megfogott ez a sümegi Golgota-jelenet. Gondolkodtam egy nagylátószögű kép készítésén is, de a háttérben igen zavaró magasfeszültségű kábelek, házak, fák voltak, így inkább a szűkebb kivágásokra koncentráltam...
zati
zati 2009. augusztus 26.
Nagyon jól kiragadott részlet!
Guildenlenny
Guildenlenny 2009. augusztus 26.
Köszönöm! Nagyon megfogott ez a sümegi Golgota-jelenet. Gondolkodtam egy nagylátószögű kép készítésén is, de a háttérben igen zavaró magasfeszültségű kábelek, házak, fák voltak, így inkább a szűkebb kivágásokra koncentráltam...