Az esztétikai közelítés lehetősége szertefoszlik az egyszerű ábrázolás felszinességében, mert gondoskodó kreativitással viszonyulva a természethez, mindaz, ami addig csupán praktikus apróságnak, mellékes kelléknek tűnt fel előtted, használat közben önmaga művészi emelkedettségét mutatja fel az egyszerű tökéletességben. (Egy egyszerű vesszőseprű használatakor, az efemernek ható tárgy valóságosságában is feléled előtted a 15000 évre visszatekintő egyszerű tárgy tökéletességének örökkévaló értelme, az íratlanul fennmaradt praktikus tudás jelenléte, amit a végtelen idő és a végtelen evolúció elhelyezett az emberi munka legegyszerűbb formáiban is.) Mindez csodálatos, mert a természet érintésével érintettségre lelhetsz, magadat visszahangolva a természet részévé olyan sokrétűségre -ösztönös kódoltságokra- figyelhetsz fel önmagadon kívül és belül, amely nem is fogható ahhoz, amit addig a társadalom törvényeit természetesnek találva "igaz szabadságként" élhettél meg. Andalító melegség lélegzik minden élőlényben és tárgyban, amelyeket magadként találhatsz meg, ha kellő átérzettségig gondolkodol, és tiszteleghetsz előttük minden találkozásban, amelyeket egyre csak kívánsz, mert a természet egyre gyengédebben magához vonz, és inspiráló, meditatív erővel egyensúlyba billentve gondolkodtat el. Ha már a része lettél, akkor nyitja ki a szemét, hogy rád pillantson, és addigra látsz majd az ő szemével.