ezmiez22 DG-Karolina

Balról jobbra?
Már csak ennyi kell finomítanod Karolina. :)

Az elöl, a a középen?

Nem feltétlen üt zzzz betűt a klaviatúrám...

Igen balról van a Tuskó, és már csak azt kell megtudnunk, hogy ki van középen, vagy a jobb szélen. :)

Nos, a Tuskó, és a Senki stimmel, ám a Fülig Jimmy helyett mást kell tippelj, mert a Jimmy nem szerepelt a két fiúval egy regényben. :)
Eddig nem szóltam, illetve írtam az egyik tippelt hősről, mint kakukk tojás, mert - gondoltam - ha utána nézel Korcsmáros képregényeinek, melyeket anno a Füles újságban láthattunk, akkor azonnal képben leszel a nevekkel, és a sorrenddel is. :)
Tehát csupán egy névre vagy a győzelemtől.

Bizony Karolina! :):)
Így teljes a sikered!
Gratulálok!
már az első pillanattól tudtad, hogy Rejtő figurák. :)

:):)

Az ajándék:
'Tudhatják mindabból, amit eddig írtam, hogy jámbor és igénytelen vagyok. De a légió még az én bölcsességgel áthatott lelkivilágom számára is súlyos megpróbáltatást jelentett.
Potrien chef, az őrmester különleges gonddal vigyázott arra, hogy egyetlen kellemes percet se töltsünk a légióban.
Engem különösen kipécézett. Pedig tisztára véletlen volt, ami történt, mert a bosszúállást megvetem. Ott kezdődött, hogy a mezőn gyakorlatoztunk, az erőd fala mellett. A díszlépést oktatta, ami rendkívül fontos nála. Amikor felsorakoztunk, néhány nyájas szóval vezette be az együttműködést.
- Maguk csirkefogók - kezdte tárgyilagosan. - Most a díszlépést fogjuk gyakorolni. Jegyezzék meg, hogy a légiós díszlépés a legfontosabb ügy a világon. Úgy csapják oda a talpukat, hogy rezegjen az erőd fala. Gazemberek.
Ez volt az első útbaigazítás, amelyet alapul kellett vennünk. Majd rátért a gyakorlatra, és vezényelt.
- Gáááv...u!
Ez a vészes üvöltés amely a „gardez vous” vezényszót sűrítette, és egy szíven talált ember halálordítására emlékeztetett, már többször okozott pánikszerű érzéki csalódást az orani állatkert őrei között, akik azt hitték, elszabadult a bengáli tigris, és a városban garázdálkodik.
Egy zörrenéssel úgy állt a sor, mint a cövek.
Egy álmából felriadt, gyanakvó leopárd rövid horkanása következett:
- Á... os!...
Az „ŕ gauche” nevű fordulat életveszélyes fenyegetéssé átalakított vezényszava volt.
Balra

- E... rt... van... Mösssh!
Ezt az őrmester így írná le:
„En route... En avant marche!”
Meneteltünk.
- E graaap... rd!
Díszlépés. Írva: „En grande parade.”
Megy mellettünk és néz. Vörös arca, amelyen hosszú, keskeny, ecsetszerű két bajusz és harmadik ecsetnek egy kecskeszakáll is van, leírhatatlan, megvető gúnnyal néz bennünket.
- Ez mi?... Most bemutatják a Lourdes-ból mankó nélkül hazavánszorgó, sánta zarándokok menetét?... - és kedvesen nevetve bólogat, atyaian vidám lesz: széles vállán rezegnek a vállrózsák. Hátul összefont kezeiben egy botot ráz taktusra, és olykor a térdeit két-háromszor megroggyantja a lépés ütemére, mintha lovaglást utánozna. Kivörösödött arca ezer ráncba húzódik, és szivarbarna fogai kilátszanak a jóízű nevetéstől, és az ecsetek hegye kissé felmered.
Mi pedig megyünk. Jobbra fordult fejünk mereven ül a nyakon, a forróságban úszó porfelhő ingerli a szemet, az orrot, de a nyak mozdulatlan, a magasra emelt, deszkaegyenes láb nyújtott talppal zuhan a földre és csattan...
- Szavamra - jegyzi meg részvéttel -, magukat becsapták. Valaki azt mondta, hogy a légiós szolgálat hízókúra...
...Nyak merev, láb merev, talp sajog, és minden lecsapásnál új porfelhő szakad ki a földből... Egy... kettő... egy... kettő...
- Ez maguknak díszlépés? Ha meglátja az ezredes úr, azt mondja majd nekem: „Mon chef Potrien... hová settenkedik ilyen nesztelenül ez a század?
Az őrmesternél sűrűn szerepel az elő

előrelátható párbeszéd az ezredessel. A jóhiszemű ezredes ezekben a képzelt beszélgetésekben általában félreérti a század gyakorlatozását. Olykor az egész peloton mibenléte homályos kissé előtte.
„Mondja, kedves Potrien - kérdezi majd álmélkodva -, kik ezek az éltes mosónők katonaruhá-ban?...”
Ilyenkor jótevőnk, Potrien őrmester, előre látja, hogy védelmünkre kel majd.
„Ezek újoncok, mon commandant, de véletlenül kerültek ide, mert a háziorvosuk bebeszélte, hogy a Fort St. Thérčse-ben van a hülyék intézete...”
Az ezredes ilyenkor (ahogy Potrien előre látja) sokáig gondolkozik, elnézi a ténfergő pelotont és azt proponálja, hogy bocsássák a szerencsétleneket a város rendelkezésére lóápolás vagy vakvezetés céljaira.
De Potrienben van szív. Ígéri nekünk, hogy nem egyezik majd bele ebbe a csúfságba.
„Ezt a szégyent ne hozzuk rájuk, mon commandant. Még egy ideig vesződöm velük, azután ne szenvedjenek tovább: halomra lövetem őket.”
Az ezredest meghatja a katonáit védő őrmester atyai hangja, és azt mondja majd engedé-kenyen:
„Hát ahogy gondolja, Potrien, csak ne sok golyót pazaroljanak rájuk. Kár az ólomért.
Ezt az őrmester belátja és elfogadja a szükségmegoldást: kiköti valamennyit a napra, és otthagyja, amíg meghalnak a lustaságtól. Ez olcsó és tanulságos lesz.
Mialatt erről beszél, dübörögve menetelünk.
Közben: merev a nyak, merev a láb, éget a nap, szúr a por, és az őrmester elfelejti monológja közben, hogy percek

óta díszlépésben vonulunk.
De eszébe jut egy újabb dialóg, ez már közötte és a francia köztársaság elnöke között fog lefolyni, amikor a gyarmat jubileumi ünnepségén harci játékok közben Mendoza a vörös spanyol a célpont helyett egyetlen lövéssel leteríti a kikötőben sétálgató tűzoltóparancsnok pincsikutyájának a rendszámát.
„Mondja, Potrien - kérdezi a köztársaság elnöke. - Elért már találatot ez a század?
„Potrien büszkén áll majd elő: Oui, mon excellence! Ez a vörös újonc tíz lövés közül kétszer eltalálta, nem teljes öt lépés távolságból, az új vámház nyolcemeletes épületét.”
„Bravó! - mondja majd az elnök. - Igazán nem hinné róla az ember...”
És nem is igaz, mert Mendoza öt lépésről egyszer sem találná el a vámházat, de Potrien ezt nem vallhatja be az elnöknek, mert akkor feloszlatnák nyomban a légiót.
És mosolyog, nevet, hátratolja tarkójára a sapkáját és...
És minden átmenet nélkül súlyos idegrohamot kap. Vészes sikoltás után vérbe borult arccal harsogó panaszkiáltásokban tör ki, szörnyű fenyegetéseket, átkokat szór, sértéseket kiált, öklét rázza, pálcáját a földre dobja és tiporja, végül kimaradó lélegzettel int:
- Elég! Elég! Bitangok... abbahagyni ezt... Balett-tánc, csavargás, csoszogás... Na, várjatok... várjatok... gazok!...

Kifulladt. Mi is. Az őrmester és a század lihegve áll.
Most megjelenik az erőd falán egy legény, és lovaglóülésben elhelyezkedik, azután lenyúl az erődudvarba, és átemel a falra néhány gőzölgő csajkát.
- Megállj! - süvölti Potrien. - Csak rakja oda a fal tetejére a levest. Még nincs ebéd! Előétel¬nek díszlépést!
És kezdődik... Nyak feszül, láb merev...
Most egész más ember Potrien. Lecsapni készülő keselyű, prédája felé osonó hiúz... feje térdmagasságban kémleli a lábakat.
- Hááá... - iszonyút kiált, és rámutat egy katonára. - Kém! Hazaáruló, kém! Lelepleztem!... Álruhában vagy! Ez egy vén arab nő! Egész biztos! Mert férfi nem lép ilyen szörnyen!... Csapd oda, gazember! Csapd oda, mert leváglak... Egy-kettő! Egy... kettő!...
Meghajolt felsőtesttel körülfut, a másik oldalról kémleli a térdeket. Vigyázni kell, nehogy a falhoz nyomjuk.
Valaki elájul. Félreviszik.
Az őrmester csóválja a fejét.
- Sacrebleu... Ez is katona... Gyerünk, díszlépés!... Előre...
És lehajol, és fut.
A fal és a menetoszlop között a lábakat nézi.

No, most én következem.
- Hé! Maga szerencsétlen, lenyargalt, reumás teve! Kiállni a sorból! Na megállj! Megállj, te lusta csaló, te gumitalpú hülye! - mondta nekem.
Azután szelíd, de metszően gúnyos lett hangja.
- Mondja közlegény, tudja maga, mit mond majd nekem az altábornagy, ha magát meglátja díszlépésben vonulni?
- Tudom.
Kissé meghökkent. Azután egy vidámságra idomított hiéna mosolyával fordul felém.
- Úúgy?... Nos, mit fog mondani őexcellenciája magára? Mondja csak bátran, tessék... Hallgatom.
Tiszteletteljesen feleltem.
- Alázatosan jelentem mon sergent, őexcellenciája így fog szólni: „Nem értem magát, Potrien, hogy mit keres itt ez a kis úrileányka.”
Az ordításra, amely felhangzott, még évek múlva is valamennyien emlékeztünk.
- Canaille!
Nyugodtan álltam. Jámbor ember vagyok, de nem gyáva. A hang váratlanul barátságos enyelgéssé mélyült.
- Hm... úgy... no jó! Szóval maga ilyen vicces fiú. Mi?... Rendben van... Észrevettem. Ezentúl majd többet foglalkozom magával: elsősorban díszlépés! Szíjat!
Ütni akar? - gondoltam. - Ez esetben rövid ideig tart a szolgálat, mert a haditörvényszék elé kerülök.

De nem. A szíjat a lábamra fűzte, a végét fogta és masíroztunk... Kétrét hajolt, és amikor lecsap¬tam a lábam, két kézzel megrántotta a szíjat, hogy a talpam szörnyű erővel ütődött a földhöz. Úgy éreztem, eltörik a lábam...
Ördög volt azzal a szuronnyal... A hegye beleakadt a fal tetejére helyezett csajkák valamelyikébe, és a meleg leves mindenestől a kétrét hajolt őrmester széles hátára esett.
Az ütés csak fájdalmas volt, de a levestől olyan lett, mint egy kiöntött ürge.
- Szakaszvezető!
Falfehéren állt a század. Azzal tisztában voltak, hogy a történtek után meg kell halnom.
A szakaszvezető előlépett.
- Ezt a rablógyilkos gazembert kihallgatásra, öt nap salle de police-ra ajánlom.
Köszönöm. Ha ő öt napot ajánl, ahhoz a kapitány hozzátesz tízet, az őrnagy nyolcat, és mire visszajön a napló az altiszthez, olyan harminc nap van benne, mint a pinty.
- Mars! Takarodjatok ebédelni... Ramz!...
Ez rompez-t jelentett.

:)

Köszönöm, örülök, hogy tetszett. :)