Holnap

Leült a kőpadra a romos templom mellett és elfintorodott, ahogy rám nézett. Látszott, hogy elfáradt. Bal kézfején még dudorodtak az erek.

- Láttad, igaz? - Kérdezte. Hűvös, suttogó hangja volt, és az ember beleborzongott, mint amikor a kripta hűvösébe lép be a kinti melegből, s a hideg mellett még valami ősi, régi hiedelem is a hátát kaparja.

Láttam, hogyne láttam volna, de bár ne láttam volna. De mielőtt bármit is mondhattam volna - na nem mintha képes lettem volna rá -, folytatta.

- Ezt kellett tenni. Ha tudnád amit én, megértenéd. Itt nem volt más megoldás. Ha tovább várok vele, akkor már nem lehet visszafordítani. - Még csak fel sem kellett emelnie a hangját, a zajokon át is úgy hatolt bele elmémbe, mintha egyenesen csak a gondolataival kommunikálna, a száját meg csak azért nyitogatná, mert ezt szokták meg az emberek. - Mit csináljak veled? Nem kellett volna látnod. - A kezén újra dagadni kezdtek az erek, miközben a fintor visszatért arcára, mintha egy bogárhoz beszélne, vagy valami egyéb, utálni való dologhoz.

- Tudod mit? Lényegtelen. Menj innen, és csináld a dolgod. Holnap... Holnap... Megmentem a világot! - Felkacagott azon a furcsa hangján, és a szemében megcsillant valami fény. Én inkább nem vártam meg, mi fog történni... Tudjátok ki...

Rohantam.

Holnap úgyis megtudjuk.

www.facebook.com/AshenThePhotographer