Nagy nehezen húzta magát egyre feljebb a kötélen, amely a szigony végén lógott a hatalmas állat hátán, miközben záporoztak rá a vízcseppek az állat által felvert hullámokból.
Mindamellett, hogy nagyon veszélyes dolgot művelt, rácsodálkozott az idő szépségére. Igaz, hogy jeges szél fújt, de a nap mégis sütött rájuk a felhők között, s a fény milliószor csillant meg a felverődő vízcseppeken.
Mintha hegyet másznék - gondolta, miközben keze újra és újra belekapaszkodott a kötélbe és egyre feljebb és feljebb húzta magát a bálna hátán. Az állat nem merült le, már nagyon fáradt volt.
Ebben hasonlítunk, barátom - gondolta magában a vadász. - Mindketten elfáradtunk. Jól küzdöttél, de végül is én maradtam felül. És ez így van rendjén. Tudod, kellesz nekünk, hogy életben maradjunk. Ez a Te végnapod, Te így járulsz hozzá a Mi életünkhöz. Szóval...
Érezte, hogy valami nincs rendben. Mintha az Óriás, összeszedve minden utolsó erejét, úgy döntött volna, hogy nem ez a dolgok rendje. A vadász szemei tágra nyíltak, ahogy megérezte, hogy teste felemelkedik, s eltávolodik a bálnáétól, miközben az állat amellett, hogy kiemelkedett a vízből, még meg is fordult a tengelye körül, így a vadász már csak annyit érzett, hogy a jéghideg vízbe csapódik, miközben még látta, ahogy a rengeteg tonna fölé tornyosul, majd lassan felé hullik vissza, a vízbe...
www.facebook.com/AshenThePhotographer
