_
Ősz a romnál
  • 2016. okt. 30.
  • 749
  • 33
  • 13
  • beágyazás
    XL L M S XS
    px
    HTML
    URL
  • jelentem
Az 1050-es években már kőtemplom állt itt, amelyet a következő században bővítenek. III. Béla király a felesége kíséretével érkező Aynard lovagnak adományozza Zsámbékot. E család leszármazottai építik 1220 körül a későromán-koragótikus bazilikát, amely rom mivoltában is a magyar építészettörténet kiemelkedő emléke. Mellette állt a kolostor, amely a premontrei rend otthona volt. IV. Béla király 1258. június 6-án erősítette meg az akkor már felépült templomra vonatkozó adománylevelét. Az épület sorsát 1763. június 28-án földrengés pecsételte meg, leomlott az északi mellékhajó boltozata és oldalfala. A rom gazdátlanná vált, a köveket széthordták a környékbeliek. Nem is maradt volna belőle semmi, ha Rómer Flóris bencés tanár, művészettörténész és Henszlmann Imre műtörténész az 1870-es években fel nem hívják a figyelmet az értékes emlék megmentésének szükségességére. Trefort Ágoston vallás- és közoktatási miniszter 1889-ben Möller István építészmérnököt bízta meg az állagmegóvási munkák elvégzésével. Munkája világszerte elismerést aratott. A későbbi munkák során, 1934-ben Lux Kálmán építész tárta fel a templom északi oldalához csatlakozó kolostor falrészleteit, amit a pálosok építettek, amikor megkapták a birtokot Mátyás király adományaként. Mára ebből az épületből csak egy dongaboltozatos terem, - ez most a kőtár - a hajdani refektórium, az alapfalak és a kolostorhoz tartozó pincerendszer maradt meg.
Gyártó: Nikon D3000
Fókusztáv: 110mm
Rekesz: f/5.3
Zársebesség: 1/500
ISO: 200
Készült: 2016. okt. 30. 13:04
Kevesebb
Több

Hermi   2016. október 30.

De jó, hogy leírtad a történetét, azt hiszem, nem sokan ismerik!
Nagyon szépen fotóztad, jól írta Karolina!

anna schwelung   2016. október 30.

Hermi: Láttam valakinek a talján fotói alatt a kiegészítéseket, más valaki kifejezte, milyen kár, hogy ilyet ritkán látni. Ez inspirált, továbbá az is, hogy néhány évig a közelében laktam. Én jól ismerem ezeket a köveket, gondoltam más is ismerkedjen vele.

Hermi   2016. október 30.

Anna: Köszönöm, hogy leírtad az ismertetőt, az ember általában nem magának szánja!:-) Kövezzenek meg érte, én minden információnak örülök a képek alatt, más szemmel nézi az ember lánya a fotókat!:-)

nevetnijo   2016. október 31.

Csodás őszi fotót készítettél a romnál! anna, a pincerendszer még megvan, esetleg látogatható?

anna schwelung   2016. október 31.

Hermi: :-)) A következő fotóm kapcsán sem kővel doblak, hanem némi információval Kossuth-ról...

Hermi   2016. október 31.

Anna: :-) Az bármikor jöhet!:-))

nevetnijo   2016. november 02.

anna, köszi a linket. Még nem jártam itt, feltétlenül elmegyek ide!

Kedvencnek jelölték
Gyűjteményekben
Albumokban