_
1955. fotó
  • 2016. márc. 23.
  • 40
  • 0
  • 0
  • beágyazás
    M S XS
    px
    HTML
    URL
  • jelentem
1954 őszén - az akkori törvényeknek megfelelő-
en, kötelező sorkatonai szolgálatra hívtak be. A Pestszentlőrincen lévő Rózsa Művelődési Házban gyülekeztünk, és késő délután szálltunk vonatra. Nem közölték velünk, hogy hová visznek. Besötétedett, amikor a kísérőink szóltak, hogy készülődjünk a leszálláshoz. Kiskunhalas feliratot láttunk, az állomás épületen. Egy lövészezred-hez vonultunk be. Onnan > Sövényházára 1955 tavaszán települtünk ki táborozni. Ott hirdették ki egy nap, hogy a hadosztály parancsnokságra, pénzügyes gyakorlattal rendelkező írnokot keresnek. Megpályáztam, és átkerültem, a képen látható épületben működő parancsnokságra. Az 1955-ös év nyarát töltöttem ott, majd a katonaidőmből még hátralévő hónapokat Kiskunfélegyházán.
Kevesebb
Több