Ilona: éppen tegnap vitt el az utam egy, a városunkban készülődő nemzetközi mezőgazdasági gépbemutatóra. Ott olyan gépeket láttam már most, két héttel a nyitás előtt, amit nem hogy egyetlen gazda, de egy egész falu sem tudna megvásárolni. Majd fogsz látni képeket ezekről a gépszörnyekről.
Sajnálatos esetek mind és a régi kisgazdaságok és családok tönkre mentek. Ez a világon, mindenhol így van. Nagyon kevés kisgazda van aki, idejében felismeri a helyzetet és még megfelelő áron el adja a gazdaságot.
Elhiszem, ez nálunk már megszokott, egyre több ilyen van.
Nagyon szomoru ez a kép! Milyen sok régi emléket hoz vissza a poncichter ház!
Mária, pedig akkor kapkodnak.
a múlt egy darabja és lassan elmúlik,pedig nem lenne szabad,ezt és sok mindent meg kellene őrizni a z utókornak,nem akkor kellene kapkodni amikor már késő
...nincs más választás!
Leginkább az, hogy a modern gazdasági környezet nem kedvez a kisgazdaságoknak. És az a kor már soha többé nem jön vissza....alkalmazkodni kell.
Elég behatárolt, kiszolgáltatott a helyzetük ezek szerint. Idős emberek lévén, fiatal utánpótlás és stabil anyagi háttér nélkül valóban kivitelezhetetlen egy komolyabb gazdálkodást fenntartani. Ott kell közöttük, a közelükben élni, hogy, - mint Te is - tisztán belelásson az ember ezekbe a dolgokba.
Bányászlány: itt Nyugat-Dunántúlon a földek fele osztrák bérletben van. Ők munkálják meg, dicséretükre legyen mondva, hogy gyönyörűen. Ilyen gépi felszerelés egy magyar gazdának nincs. A vidéken élő öregek már nem tudják a földjeiket művelni, az osztrák meg jó pénzt ad a bérletért. De a földet legalább nem tudják kivinni az országból. Ami nincs bérletbe adva, az parlagon hever.
Szomorú volt olvasni a részletes és reális beszámolódat Tacsifotó, meglehetősen elkeserítő a helyzet, nem is gondoltam volna, hogy pont Sopront a borászat egyik történelmi fellegvárát is efféle gondok sújtják.
Pedig úgy gondolnám most lenne itt az idő, amikor minden rög földhöz tíz körömmel kellene ragaszkodni, és nem "játék" konyhakertekről cikkezni napszám. Köszönöm Tacsi. :-(((
Dittus, Ági, sajnos igen. Ennek az utcai frontját simán kiadhatnák albérletbe, mert az egész jó állapotban van. Kereslet is lenne rá, mert manapság az egérlyukat is ki lehet adni nálunk.
Most nem kerülöm el az ilyen felvételeket sem, mert ez a lepusztult rész is a mi városunk. Sajnos.
Kár, hogy igy tönkre mennek.
Sajnos ilyen is van! :(
Vannak még poncichterek, de ma már minden megváltozott. Egyrészt az 1945-ös kitelepítéseknél nagyon sok magát német ajkúnak valló németet küldtek ki az országból, másrészt a gazdasági körülmények is megváltoztak. Ma már nem lehet pusztán szőlészetből-borászatból megélni olyan sok embernek, legfeljebb néhánynak. Ők felvásárolták a szőlőskerteket, másrészt felvásárolják a leszüretelt szőlőt és maguk dolgozzák fel és kiárusítják, nagyban is értékesítik és borozókat tartanak fenn. . Mivel a borfeldolgozás nagyüzemi téma lett, ezért sok kis egyéni pince hasonló sorsra jutott. Én magam is egy ilyen házban lakom, ahol üresen áll a borospince, a lakókat kitelepítették.
De azért lehet jó borokat kapni itt és jó borozókat is találni, továbbá a régi hagyományokat néha a bornapokon felelevenítik.
De mint minden a világon, ez is folyton változik. A poncichter gyerekek közül, akinek tehetsége és lehetősége van. eltávolodik ettől a nehéz szakmától. Ma már rátértek a szőlő magas művelésére, mindent az ég adta világon géppel, traktorokkal oldanak meg, ehhez egy-két ember elég.
A szőlő felvásárlási ára évtizedek óta alacsony, nyomott, nem is éri meg szőlőt művelni, aki teheti, megszabadul tőle.
Soproni barátaimtól sok régi történetet hallgattam az itt élt szőlősgazdákról, a poncichterekről, akik a szőlő sorok közé babot vetettek. Elnézve ezt a szomorú felvételt, szeretném Tőled megtudakolni, napjainkban mi a helyzet, viszik e tovább a leszármazottak a régi hagyományát a szőlőművelésnek, vannak e borosgazdák, vagy sok pince a fentihez hasonló sorsra jutott?