Tömegkályha!
A tömegkályha története az észak-európai kultúrában kezdődött, bő egy évezreddel ezelőtt. Kezdetben kőből rakott kályhák voltak, sütési és főzési lehetőséggel, de a lényege a mai napig nem változott, ez pedig a hőtárolás.A kályha téglából épül és viszonylag nagy tömege miatt hívják tömegkályhának, pedig egy fordítási hibából adódik a neve. A masonry heatert azaz téglakályhát fordították le tévesen.
A kályha szerkezete három részből áll. A belső magból, ami samott téglából készül, a füstjáratból és a külső burkolatból, ami kisméretű téglából épül. A kályha tömege kettő és öt tonna között van, ezért megerősített alapra kell építeni.
A kályhában napi egyszeri begyújtással 24 óráig vagyunk képesek fűteni! Bár ez függ a fűtendő ház nagyságától.
A Kémény
Valójában a kémény és a környezete egy mindkét végén nyitott, levegővel telt közlekedőedény. A normálisan működő kémény belső terét a meleg, füstgázokkal kevert levegő tölti ki. Ennek a gázkeveréknek a hőmérséklete magasabb, mint a kéményt körülvevő levegőé. Ezért a kéményben levő gázok sűrűsége kisebb, mint a kinti levegőé. A kémény felső nyílásával egy magasságban a légnyomás ugyanakkora a kémény felett, mint máshol, hiszen a kiáramló füstgázok gyorsan összekeverednek a kinti levegővel, lehűlnek, vagy a légáramlat sodorja őket másfelé. A kémény magasságában érvényes nyomásból kiindulva lefelé haladva a ritkább gázok nyomása lassabban nő, mint a kéményen kívül a hűvös levegőé. Így a kályha nyílásánál a fűtendő helyiségben a levegő nyomása nagyobb, mint a kályha belsejében a meleg levegőé. Ebben a közlekedőedényben tehát üzemelés közben nem lesz egyensúly, mert a füstgázok nyomása nem tart egyensúlyt a külső légnyomással. A kéményben levő levegőoszlop emelkedni fog, hogy beálljon az egyensúly. Ez azonban soha nem fog bekövetkezni, mert a kémény tetején – mint előbb már említettük – a füstgázok keverednek a külső levegővel. A kisebb sűrűségű légoszlop soha nem érheti el az egyensúlyi magasságot. A közlekedőedényben tartósan megmarad az egyensúlytalanság. A gázok folyamatosan áramlanak fölfelé a kéményen, kintről pedig friss levegő jut alulról a kályhába, ami az égés fennmaradásához elengedhetetlen. Az ilyen kéményre mondják, hogy jó a huzata.
Mi történik ezek után a begyújtásakor? Az előzőkből már nem nehéz kitalálni, mitől rossz a kémény huzata: nyilván megfordul a légáramlás. Az éjszakai hűvös időjárás hatására a kéményben is lehűl a levegő. A kéményen kívül viszont már felmelegedett néhány fokkal, így a kéményen belül nagyobb lesz a levegő sűrűsége a külső levegő sűrűségéhez képest. Begyújtáskor megfigyelhető, hogy a kályha ajtajánál az égő gyufa lángja nem befelé, hanem kifelé hajlik el. A levegő a kéményben lefelé áramlik, mert ott nagyobb a nyomás, mint a helyiségben. A különböző hőmérsékletű, így különböző sűrűségű levegővel töltött, a kémény és a külvilág alkotta közlekedőedény szárainak tetején most is ugyanakkora a légnyomás, de most a kéményben levő sűrűbb levegő miatt a külső, melegebb levegő nyomása fog lefelé lassabban nőni, mint a kéményben. Ezért a kályha nyílásánál belül nagyobb a légnyomás.
Természetesen némi szellőzés után – a kályha ajtaját célszerű pár percre nyitva hagyni, hogy a kéménybe melegebb levegő áramolhasson – már helyreáll a kémény huzata, és fél óra múlva már élvezhetjük a kályhában pattogó fahasábok melegét.
A kéménynek legalább 80 cm-rel a tetőgerinc fölött, vagy legalább 120 cm-re a tetősíktól merőlegesen mérve magasnak kell lennie.
A kémény átnedvesedése
A fa füstje mindig tartalmaz vizet, ettől fehér füstpamacsok szállnak a hideg, derült téli égre. Ha a kémény nagyon hideg, a víz már a kéményben kondenzálódik, és átnedvesíti a kémény falait. A kémény belsejének bepárásodása azzal kerülhető el, hogy száraz fával tüzelünk, az égés kielégítően forró, és a kémény szigetelése jó.
