A fehér lepel alatt.
William Henry Davies A tél szépsége Ugye, szép a tavasz, mikor rügy születik s madár dalol? S ha daluk némul, szép, ugye, nyáron a méh- és virágzene? És nem szép, ha elmúlt a nyár, hogy a levél, lehullva már, cipőnk orránál kavarog vagy sarkunkban ireg-forog? Most tél van, beállt a patak; sétálgatok a fák alatt: öles hóban áll mindegyik, odvukban mókus aluszik, s bármily kicsiny az ág, a gally, mindent fehér szirom takar. Köszöntlek, tél! Te szépíted, nagy virággá te építed ezt a fát, ötven fekete karját fehérrel vonva be, míg a gallyakra millió kis fehér kesztyűt húz a hó.
