_
A fa alatt,,,
  • 2016. jún. 16.
  • 471
  • 29
  • 2
  • beágyazás
    XL L M S XS
    px
    HTML
    URL
  • jelentem
A Sarlós Boldogasszony tiszteletére szentelt templom festői völgyben, a településtől nyugatra található.
A mai település Mánfa és Budafa (Pécsbudafa) egyesüléséből jött létre. Nevét az oklevelek Manfa, Márnfa alakban írták.
A település birtokosai a Bátmonostori-, Kisvárdai családok voltak, majd a pécsi püspökség birtoka lett.A török időkben is lakott hely volt, azonban lakossága megfogyatkozott. A hódoltság végén csak 12 lakost számoltak össze a településen.
1949-ban hozzácsatolták (Pécs) Budafát, majd 1958-ban Komlóhoz csatolták. 1991-ben népszavazáson szakadt el Komlótól.
A templom a XII. században épült román stílusban. Hosszúkás négyszögletű hajóját négyszögű, dongaboltozatos szentély zárja le. A hajó eredeti románkori félköríves ablakai mellett csúcsívesek is láthatók. Tornya román stílusú, ikerablakait oszlopocskák választják el. Sisakja később készült. A XIV. században bővítették a templomot gótikus stílusban.

köbüki   2017. január 15.

Ó, a mánfai Árpádkori templom. 2016. nyarán itt adtunk koncertet a Jeunessessel a Mánfai Zenei Hetek alkalmából.:)

Rolling   2017. január 15.

Ma,ismét gazdagodtam.Eddig sajnos nem ismertem az együttest.Gratulálok,hogy ilyen nívós zenét játszotok. Köszönöm.

Kedvencnek jelölték
Gyűjteményekben
Albumokban