_
Bőrösház, 1972
  • 2020. márc. 05.
  • 211
  • 7
  • 0
  • beágyazás
    XL L M S XS
    px
    HTML
    URL
  • jelentem
A Bőripari Dolgozók Szakszervezetének egykor volt kulcsosháza a Börzsönyben, a Nagyhideghegy és Nagybörzsöny között, a Vadász-forrás mellett. A helyét ma már benőtte az erdő, és a képen még mellette vezető turistautat is átvezették a völgy (és a forrás) másik oldalára. A Bőrös kulcsosházként, még rövidebben Bőrösházként ismert turistaszállás két helyiségből állt. A nappali helyiségbe nyílt a bejárati ajtó, itt találtuk a tűzhelyet, konyhai edényeket, itt lehetett asztalokhoz ülni. A képen hozzánk közelebb eső részben voltak az emeletes ágyak. A két helyiség légtere nem volt teljesen elválasztva. A ház kulcsát Budapesten lehetett átvenni, távozás előtt az erdőből pótolni kellett az elhasznált tűzifát és persze el kellett mosogatni, és talán valamilyen szinten ki is kellett takarítani. Az ágyneműt a következő csoport érkezéséig kimosták, kicserélték, és nyilván az amatőr mosogatás, takarítás hiányosságait is pótolták. 1972. február 13-án Zenit B fényképezőgéppel fényképeztem 20 DIN-es FORTEPAN negatívra, a filmkockát Plustek OpticFilm 8200i szkennerrel digitalizáltam. A kép jobb alsó részén a lámpa lencsén belüli tükröződéséből keletkezett ellipszis-alakú foltot nem tudnám szépen eltüntetni, így hozzá sem kezdtem.
Kedvencnek jelölték
Gyűjteményekben
Albumokban