_
zenész
  • 2016. febr. 23.
  • 376
  • 1
  • 0
  • beágyazás
    XL L M S XS
    px
    HTML
    URL
  • jelentem
Washington DC-ben, valahol a Union Station közelében, egy ír kocsmában fényképeztem 1998. április 25-én éjszaka Zenit 12XP fényképezőgéppel, Pentacon 2.8/135mm objektívvel, 400-as Kodak filmre. Éjfél után valamivel értünk a kocsmába. Egy nagyobb osztályteremnyi helyiség lehetett, középütt mellmagasságú fallal kettéválasztva, boxokkal a baloldali falnál és az elválasztó fal két oldalán, a jobboldali falnál vagy két bárpult és a bejárat közelében egy magas pulpituson egy szál gitáros énekes, persze a gitáron erősítővel, a hangján meg mikrofonnal. Legalább százan voltak a teremben, az énekes felőli oldalon alig lehetett lépni a tömegtől, de a másik oldalon a boxok között is ácsorogtak jó páran. Iszonyatos hangzavar volt, mert a zene hangos volt, és az emberek meg megpróbálták megérteni egymást. Aztán volt egy időszak, amikor az énekes eltalálta a tömeg ízlését, együtt énekeltek vele, néha abba is hagyhatta az éneklést, csak a gitárt kellett verje, annyira tudta a nép a számokat. Táncra nem volt hely, de a boxok közötti oldalon egy kis csapat összekapaszkodva ugrált, és énekelt a zenére. Láthatóan nagyon élvezték. Az énekes állandó kontaktusban volt a tömeggel, felkiabáltak neki, ő visszaszólt. Egy jó ötvenes, vagy még öregebb, vékony, gyűrött arcú zenész volt, az alatt az egy óra alatt, amíg ott voltunk, szinte egyfolytában zenélt, kivéve egy egy-két perces szünetet, amikor egy elszakadt húr helyett tett be egy újat. A művelet a rossz világítás ellenére nem tartott sokáig, amilyen keményen veri a húrokat, naponta talán többször is gyakorolja. A ricsajban nagyjából újra is hangolta a gitárt, csak a finomhangoláshoz kapcsolta be az erősítőt, és azonnal folytatta a következő számmal. Sőt szám közben is láttam hozzányúlni a hangolókulcshoz. Nagyon jó hangulat volt, nekem is tetszett.
Kedvencnek jelölték
Gyűjteményekben
Albumokban