Palkonya. 35 éve jártam ott először. A szívembe lopta magát az a falu. Vissza akartam menni. Hát visszamentem... Sokat változott. Az egykori egyszerű kis svábfaluban megjelentek az új tulajdonosok, akik sem istent, sem embert nem ismernek, csak a saját ostobán felfogott érdeküket. Láttam tájrombolást, s láttam egy kivételes, egyedi népi építészeti remekmű romlását. Láttam kisajátított és hatalmas területeket, megközelíthetetlen halastavat, szőlőt, egyéb birtokot. Csak a régi, kedves látványt alig láthattam. Palkonya újmódi tulajdonosai nagyon tévednek, ha azt hiszik, hogy kétes értékű borukért, vagy egyéb kínálatukért az emberek oda fognak menni. Amiért én is odamentem, az a pincefalu. A szőlők lehettek akárhol, a pincéket a falu mellé, egy tömbben építették fel az őslakosok. Nem voltak kábelek, a falakat újra tapasztották, mésszel fehérre festették minden évben, ahogy illik, ahogy kell... Mostmár betelepülők itt-ott lakóházat csinálnak egyik-másik pincéből, s olyanra festik, amilyenre éppen gondolják... A gondos önkormányzat minden pince-utca elejére kiteszi az 5 km-es korlátozó táblát, hogy még rondább legyen. A pincetulajdonosok a pincék falát cégtáblák hordfelületeként használják. Van már vendégház is a pincesoron. Az emberek élni akarnak, mindenütt a maguk választotta módon. Én, mint a falu vendége, visszasírom azt az időt, amikor az ostobák szabadsága helyett a megfontolt gazdák felelős rendje volt az úr az emberek mindennapi életében, környezetük megőrzésében.