_
lakosztályok
  • 2020. febr. 19.
  • 109
  • 11
  • 6
  • beágyazás
    XXL XL L M S XS
    px
    HTML
    URL
  • jelentem
A kétemeletes, műemléki védettséget élvező ház, ahol Liszt Ferenc is gyakran megfordult, Brein Ferenc tervei szerint épült 1854–56 között Grinzweil Norbert részére, gótizáló romantikus stílusban. Grinzweil osztrák származású gazdag nagykereskedő fia volt. 1850-ben Rózsavölgyi Gyulával, Rózsavölgyi Márk fiával megalapította a Rózsavölgyi és Társa zenemű-kereskedést. Házának külseje is mutatja zenéhez való kötődését: földszinti nyílásait zeneszerzők fejszobrai díszítik (ezek a II. világháborúban elpusztultak, de rekonstruálták őket). Maga az épület rendkívül jellegzetes képet mutat várszerű pártázatával és öntöttvas erkélyeivel. Grinzweil halála után az örökösök a Pesti Izraelita Hitközségnek adták el a tulajdonjogot. 1911-ben az első emeletet imaházzá alakították át. A homlokzaton pedig elhelyezték a Dávid-csillagot. A háznak több neves lakója is volt, pl. Kassák Lajos, Vas István, Déry Tibor. 1916 januárjában itt nyílt meg egy magánlakásban a Magyar Zsidó Múzeum. A zsidó értelmiségiek kezdeményezésére indult gyűjtés eredményeképpen ekkor itt már közel 1500 tárgy volt látható, elsősorban zsidó szertartási tárgyak és a magyar zsidók történetét bemutató történelmi relikviák.
A lelakott bér- és imaházat 2006-ban Gerendás József vállalkozó vette meg a szomszédos épülettel együtt. Luxushotel lett belőle, a Hotel President.
Kedvencnek jelölték
Gyűjteményekben
Albumokban