_
Budvár Csicser üres medence
  • 2011. nov. 18.
  • 370
  • 0
  • 19
  • beágyazás
    XL L M S XS
    px
    HTML
    URL
  • jelentem
Székelyudvarhelyről Székelykeresztúr felé haladva található a környék két legnevezetesebb kiemelkedése, Budvár (625 m) és Csicser. Ehhez a két csúcshoz fűződik a város történelmének homályba vesző múltja.
A legrégebbi története Budvárnak van, melyet a legenda szerint a nagy hun királynak, Attilának a testvéröccse, Buda építtetett, ahol maga Attila is sokat időzött. Később itt lett a keresztény hitre tért székelyek fő fészke.
Budvár állítólag egészen 1241-ig fennállott, ekkor elözönlötték a tatárok a vidéket, akik lerombolták a várat. De még ezután is, a hegy üregei gyakran nyújtottak menedéket a székelyeknek.
A történelem tanúsága szerint a várat a XI-XII. század fordulóján építették őrhelynek. Az ilyen őrhely-várakat valamikor a székelyek úgy készítették, hogy látótávolságban legyenek egymástól. A várakban máglyákat (lármafákat) raktak, veszély esetén ezeket meggyújtották, így figyelmeztették egymást a közelgő veszedelemre.
Budvár mellett fekszik Csicser, tetejében egy váracskával, amelynek szintén ilyen "lármafa"-szerepe lehetett, magasabb Budvár hegyénél. A Csicser tetejéről egy egész sereg várat lehet látni. Jól látszik ide Zeta vára, Kadics vára s ide látszanak a bágyi és galambfalvi várak is.
Gyártó: Canon PowerShot A710 IS
Fókusztáv: 5.8mm
Rekesz: f/4.0
Zársebesség: 1/100
Készült: 2011. nov. 11. 12:51
Kevesebb
Több

bokamari   2011. november 18.

Köszönöm a leírást!
És nagyon jó fotót készítettél.
Szépek a színek, látszanak a hegyek!
Kellemes!

balmár   2011. november 18.

Köszönöm a történelmi ismertetést. A fotó tetszik.

iiilona   2011. november 18.

Mari, én köszönöm a látogatást és a kedvességet. Ezt a képet, a legnagyobb méretben látom elfogadhatónak.

Ági mama   2011. november 18.

Ilona annyira jó ezeket a történelmi leírásokat olvasni. Nagyon köszönöm én is.

iiilona   2011. november 18.

Én köszönöm balmár. Megtisztelő, hogy itt vagytok és figyelmet szenteltek a fotóknak. Nagyon jó érzés.

iiilona   2011. november 18.

Ági, én vagyok hállás,hogy meglátogattál. Köszönöm nagyon szépen a kedvességet. Jó érzés nekem, hogy itt vagy. A sok szívecskét külön köszönöm.
Az a legkevesebb, ha ismertetőt mellékelünk, mikor olyan könnyű keresni és másolni. Nagyon tudom becsülni az internet hatalmát. (ez hatalom)

iiilona   2011. november 19.

Annabel, nagyon köszönöm, hogy itt voltál. Véleményednek, nagyon örülök.

iiilona   2011. november 19.

Ildikó, nagyon szép. Évekig, csak ez az egy strand üzemelt, nyáron. Szerencsére, most több welness központ van, uszodával, több medencével.
Köszönöm szépen, a figyelmedet.

tacsifoto   2011. november 20.

Milyen kihalt tud lenni egy szezonon kívüli strand:((((( Lehangoló, őszi látvány. De gondolom, ez is volt a célod a képpel.....

iiilona   2011. november 20.

Tacsi, én is most láttam először, így, üresen, és mozgás nélkül.

iiilona   2011. november 21.

Marika, örülök nagyon és köszönöm szépen. Nagyon kedves vagy.

iiilona   2011. december 17.

Nagyon szépen köszönöm, DittusPhoto. Örülök, kedves szavaidnak.