Az általad letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot
Még így is bementünk volna, de egy kapun picit durva volt, főleg amikor már tető (sátor alatt) voltunk, tömeg nyomott előre, biztonsági őr hátra. Az ügyesek meg jöttek befelé soron kívül. Volt egy idősebb néni, aki két bottal járt. Őt beengedték soron kívül, a lányának, aki kísérte várni kellett. Amikor már bent voltunk a területen (kézben a jegyünkkel), még egy órát vártunk arra, hogy egy kapun bemenjünk. Kb. 10 kapuja lett volna a stadionnak. Egyértelműen szervezési hiba. Domingo csodálatosan énekelt.
Engem akkor engedett be a biztonsági őr, amikor elkezdtem olaszos stílusban leüvölteni a fejét, arra vonatkozólag, hogy hova nyom már. Láncot akartak alkotni a tömeg előtt, hogy visszanyomják. Egy ember osztotta a jegyeket. Elég érdekes. Szépen kinyomtatták a jegyeket, helyre szóltak, tehát akár netre is felrakhatták volna. Ezért mondom azt, hogy az énekes csillagos 5-ös, a szervezés -1-es. Képzeld, mikor elered az eső és mindenki ernyőt nyit, igen fullasztó helyzet. Szomszédunk nyári ruhában jött, meg akart szárítkozni a kézszárító alatt, ami nem működött, a nézőteret pedig 17 fokra hűtötték. Legjobb bolt a kínai ernyő árusnak volt, el is adta a készletet 10-20 perc alatt, utána bezárt. Szerintem volt olyan haszna, hogy 2 napig nem nyitott ki.
anna schwelung
anna schwelung 2016. augusztus 25.
Megáztatok kissé...
ibi67
ibi67 2016. augusztus 25.
Nem kicsit. Sajnos a beengedést nagyon rosszul szervezték. Csak egy ajtót nyitottak ki
anna schwelung
anna schwelung 2016. augusztus 29.
Sajnos! Olvastam, láttam a körülményeket. Kissé későn döntöttek a helyszín változtatásáról.
ibi67
ibi67 2016. augusztus 29.
Netre is lehetett volna tenni a foglalást. Mindenki kinyomtatja a jegyet és 10 kaput kinyitnak, nem egyet.
anna schwelung
anna schwelung 2016. augusztus 30.
Igazságod van!
ibi67
ibi67 2016. augusztus 30.
Még így is bementünk volna, de egy kapun picit durva volt, főleg amikor már tető (sátor alatt) voltunk, tömeg nyomott előre, biztonsági őr hátra. Az ügyesek meg jöttek befelé soron kívül. Volt egy idősebb néni, aki két bottal járt. Őt beengedték soron kívül, a lányának, aki kísérte várni kellett. Amikor már bent voltunk a területen (kézben a jegyünkkel), még egy órát vártunk arra, hogy egy kapun bemenjünk. Kb. 10 kapuja lett volna a stadionnak. Egyértelműen szervezési hiba. Domingo csodálatosan énekelt.
ibi67
ibi67 2016. augusztus 30.
Tudod, milyen a se ki se be állapot? Már haza is mennél, de nem tudsz, mert nyomnak.
anna schwelung
anna schwelung 2016. augusztus 30.
Én ott biztos rosszul lettem volna! Nem bírom, ha olyan helyzetben vagyok, ahol nem magam döntök a mozgásomról ....
ibi67
ibi67 2016. augusztus 30.
Nem volt egyszerű. Visszamenni se és az eső még a sok nyitott ernyő fullasztó
ibi67
ibi67 2016. augusztus 30.
Engem akkor engedett be a biztonsági őr, amikor elkezdtem olaszos stílusban leüvölteni a fejét, arra vonatkozólag, hogy hova nyom már. Láncot akartak alkotni a tömeg előtt, hogy visszanyomják. Egy ember osztotta a jegyeket. Elég érdekes. Szépen kinyomtatták a jegyeket, helyre szóltak, tehát akár netre is felrakhatták volna. Ezért mondom azt, hogy az énekes csillagos 5-ös, a szervezés -1-es. Képzeld, mikor elered az eső és mindenki ernyőt nyit, igen fullasztó helyzet. Szomszédunk nyári ruhában jött, meg akart szárítkozni a kézszárító alatt, ami nem működött, a nézőteret pedig 17 fokra hűtötték. Legjobb bolt a kínai ernyő árusnak volt, el is adta a készletet 10-20 perc alatt, utána bezárt. Szerintem volt olyan haszna, hogy 2 napig nem nyitott ki.
anna schwelung
anna schwelung 2016. augusztus 30.
Ungarisevircsaft.
ibi67
ibi67 2016. augusztus 30.
Nem tagadhatjuk még