Ha egyedül vagyok, kimegyek a mezőre, a folyó mellé, vagy föl a hegyre. Lassan járok, hiszen nincs miért sietni. Lassan, urasan. Mint valami hajdani Nagyúr, aki a birtokát járta be, s ameddig ellátott, övé volt minden. Erdő, mező, folyó, hegy. Megtehetem, hiszen ember vagyok. Valóban nagy úr odakint. Amit a szemem lát, valóban mind az enyém ekkor. Az erdő, a mező, a folyó, a hegy. Még a napsütés is. Még a virágok is. A rigófütty és a pillangó színei.Megyek tehát lassan, kényelme-sen. Megnézem a virágokat. Oda hajolok a nyírfához és beszí-vom az illatát. Hal-lgatom a madarakat. Próbálom megérteni azt, amit mondanak. (Wass Albert írása alapján)