Erzsike: ahogy mondod. :-)

Akár int, akár legyint, senki nem hallgat Rá.

Köszi Anna! Végre látszanak az arcvonásai, nem csak a vézna lábai. :-D

Igen, jól sikerült!

Néhányszor jártam itt, de csak egyszer próbálkoztam a leírtak miatt.

Anna: én már megszoktam a nyúvadtságát, így szeretem. :-D

Veled már megbeszéltük, hogy igen nehéz Janit fotózni, mert egyrészt mindenfelé elég karakteres a háttér mögötte, így beleolvad, de ha sikerül is valami elfogadható perspektívát találni, akkor is a szobor sötét, és a nagy platán alatt örökké árnyékban van. Most viszont kivételes pillanatban találkoztunk Janival, mert a kora őszies, alacsonyan lebukó nap pont megvilágította. Próbáltam kihasználni ezt a ritka pillanatot. :-)

Hermi: gondoltam. ;-)

Szerintem meg legyint, hogy ő már képtelen meghízni, mindig ilyen nyúvadt marad...

Nekem is így jön le...:-(

Jó gondolat. Régen mindig intett az arra járóknak, aztán intéseket intézett a zemberekhez, most meg már csak legyint ránk.

Nem mindegy, hogy int nekünk, vagy legyint ránk...