1925-öt írunk. Az amerikai futball egyre nagyobb berkekben kezd mozgolódni és szétterjedni. Az emberek egyre többször döntenek úgy délutánonként, hogy kimennek megnézni a kedvenc csapatukat, ami sajátjuk is egyben, és buzdítják a játékosokat amíg a torkukon kifér. Vagy éppen ellenkezőleg nagy körömrágás közepette, a feszültség nagy hevében, egy szó sem szólva, imádkozva szeretnék elérni, hogy ma is, akkor is, mindig is, a győzelem legyen a legelfogadhatóbb eredmény nem csak számukra, hanem a csapat és mindenki számára. Mindenki tudja, hogy furcsa sport ez, amikor még szabályok sincsenek. De nem is kell nekik. Ők jól szórakoznak, ők azért mennek oda és ülnek le a lelátóra, hogy egy-néhány nagyobb ütközést, meg jó pár hazafutást láthassanak a kedvenceiktől. Azonban ez nem mindig válik valóra. Ahogy álmaink se. Hiszen tudják ők is, hallják, vagy látják, hogy ez a sport nem éppen kifizetető, hisz egyre több csapat bomlik fel. És van is bennük félelem, hogy itt is vége lesz valamikor, ha folytatódik a nagy pech sorozat, a vereségek növekvő száma. De ők a nézők, az emberek, akkor is ott vannak, buzdítanak, egy csodára várva, egy ifjú sztárjátékos jövetelében, szerződtetésében bízva. Aki egyszer csak megérkezik a semmiből, és váratlanul jő el hozzájuk a sztár, a szerencse, és a véget nem érő győzelmek sorozata. De nem minden arany, ami fénylik, ugye?