Harold és Kumar alig heverte ki azt a harminc és ki tudja hány hambuger megemésztését, és pihente ki az örült éjszaka minden egyes pillanatát, nem sokat töpreng azon, hogy mit is csináljon az elkövetkezendő rá váró üres percekben, órákban, napokban, hisz van egy úti céljuk, nevezetesen Amsterdam, ahol Maria várja őket, vagy inkább nem várja őket, a lényeg, hogy útra fel/kelnek. Hisz a szerelem nem várhat alanyi jogon, ugye. De mielőtt felszállnak, még megtörténik a találkozás a repülőtéren a régi ismerőssel, majd nem sokkal később pedig már egy cellában találják magukat, valahol messze mindentől, de leginkább az eltervezett, és kitűzött úti céltól, Amsterdamtól. Guantanomban csücsülnek a hűvösön, a dutyiban azért, mert az india és a kínai terroristánk végezni akart több száz amerikai állampolgár életével, egy újabb szeptember tizenegyedikei katasztrófát újra/előidézve. De a nemzetbiztonság most a helyén van, és lecsap, az már más kérdés, hogy megint nem azokra, akik a bűnösök lennének, és megérdemelnék azt. Elkezdődik a hajsza, a menekülés, és a véget nem érő bonyodalmak sorozata.