Több ezer ember (közönség) vár egy valakire. Arra a valakire, aki már hátul a színpad mögött és árnyékában még éppen az utolsó teendők, feladatok elvégzésével bajlódik, cipőfűzőjét köti, belövi séróját, megigazítja nyakkendőjét. Majd egy hatalmas levegő befújás és kifújás közepette elindul a színpad felé, hogy átélje azt a nem mindennapi pillanatot, amire talán már évek óta várt. És el is jött az, amikor már szinte tapinthatóvá válik a feszültség, és egyre hangosabban hallatszódik a Charlie, Charlie skandálás. Mert megérkezett, a színpadon van Ő. Akinek neve: Charlie Bartlett. Öröme érthető, hisz mindenki őt akarta látni, tőle akart hallani azt az egy mondatot, de talán mindez csak túl szép, hogy igaz legyen. Lehet ez csak egy álom, és a való világban már Charlie-nk, nem annyira központi és szerethető figura, holott talán nagyon szeretné ezzé válni, ilyen lenni, de valahogy sohasem sikerül elérnie ezt, hogy őt is befogadják, szeressék, és ordibálják a nevét. De erre a betegségre, panaszra, gyógyír és megoldás lehet egy kis pszichológiai tanácsadás, és máris az álmod egy csapásra valóra válik, de még se úgy, ahogy azt te szeretted volna Charlie.