_
Eger, Bazilika
  • 2014. márc. 06.
  • 307
  • 8
  • 0
  • beágyazás
    XXL XL L M S XS
    px
    HTML
    URL
  • jelentem
Az egri Bazilika rövid története
A Líceummal szemben áll Eger városának egyetlen klasszicista építménye, Magyarország második legnagyobb vallási épülete, a Bazilika.
Pyrker János László egri érsek Hild Józsefet kérte fel a tervek elkészítésére, melynek alapján 1831-1836 között fel is épült a Bazilika. Felszentelésére 1837. május 6-7-én került sor ünnepélyes keretek között.

A templomhoz vezető lépcsőt Marco Casagrande velencei szobrász szenteket ábrázoló szobrai keretezik. Elöl a két szentté avatott magyar király, István és László, mögöttük Szent Péter és Szent Pál apostolok láthatók.

A bejárat előtti oszlopcsarnoka római Pantheon mintájára készült, 17 méter magas korinthoszi oszlopok tartják a timpanont melyen a „Jöjjetek, imádjuk a Urat!” felirat olvasható latin nyelven.

A timpanon felett látható három szobor a Hit, Remény és Szeretet örök érvényű hármasát jelképezik.

Az egri bazilika belseje

Az épület belső díszítése majd 120 évig tartott, így az oltárok elkészítése, a mennyezeti freskók festése több időt vett igénybe, mint maga az épület felépítése.
1881-ben a szentély jobb oldalán Mária-kápolnát alakítottak ki a máriapócsi csodatévő Szűz tiszteletére, mely mai is népszerű búcsújáró hely.

1893-94 között a baloldali mellékhajóban carrarai fehér márványból állítottak oltárt Szent Mihály tiszteletére, aki Eger és a plébánia egykori védőszentje volt.
A szentély és a szószék 1904-ben került kialakításra, freskóit 1910-ben festették. A kupola- és a többi boltozatfreskót 1950-ban készítették.

A kórus nagy orgonáját 1863-68 között építette Ludwig Mooser salzburgi mester Bartakovics Béla érsek megbízásából.

A Egri Bazilika építésénél, és belső díszítésénél továbbá olyan nagyszerű művészek és mesteremberek játszottak szerepet, mint Dannhauser József, Michelangelo Grigoletti, Szoldatics Ferenc, Nagy Virgil, Tardos Krenner Viktor és Barsy Adolf.
Gyártó: Sony HDR-CX11E
Fókusztáv: 4.9mm
Rekesz: f/4.0
Zársebesség: 1/300
Készült: 2013. máj. 21. 13:55
Kevesebb
Több
Kedvencnek jelölték
Albumokban